Esszéféle az építészetelméletről

                        

                                   „Szabad - ötletek

                                    jegyzéke két ülésben”

[József Attila]

 

                        az Építészetelmélet története 1. c. tárgy féléves feladatának

                                                           készítése ürügyén

 

                                                                                  „Minden Egész eltörött,

                                                                                   Minden láng csak részekben lobban,

 Minden szerelem darabokban”

                                                                                                                      [Ady Endre]

Bevezetésként:

                         A félév során elhangzott előadásokból  néhány gondolatot, idézetet,

                         fogalmat – mintegy tartalomjegyzékként – felsorolva  könnyebbnek tűnik

                         számomra  az „esszé” indítása. 

Simon Mariann a Tervezéselmélet c. tárgy előadássorozatának első  előadásában a Tervezésmódszertan és az Építészetelmélet közé helyezi 

tárgyát és összefoglalja  tematikájukat:

              Ezek:

                        Tervezésmódszertan: „A tervezés, mint modellezhető folyamat.

                                                            A külső és belső tényezők, a program, a helyszín, a terv-

                                                            fajták.”

                        Építészetelmélet:        „Az építészetre vonatkozó gondolatok. Az építészet lé-

                                                            nyege, feladata, hatásmechanizmusa…művészettörténé-

                                                            szek, filozófusok, építészek.”

                        Tervezéselmélet:         „A tervező, gyakorló építészek munkálkodása azon,

                                                            hogy jó és szép épületeket hozzanak létre – és az ezek-

                                                            hez vezető utat meg is tudják indokolni.”

 

                         Leütöm az első betűt, a betűk egymásutánja létrehozza az első szót, a szavak

                         újabb szavakat hívnak elő: összeáll az első mondat, és ezt mondatok sora kö-

                         veti – már nem biztos, hogy pontosan úgy, olyan tartalommal, ahogyan azt az

                         első betű leírása előtt elgondoltam, hiszen ahogyan az építészeti tervben - fő-

                         ként a tervezés első fázisában  a közelítésekben, vázlatolásban, firkálgatások-

                         ban  - a papíron nyomot hagyó vonal, alakzat meghívja a másikát, hatással van

                         a környező papírtérre, vagy a megépült épületen az egyik elem az egész része-

 ként kölcsönhatásba lép - és kölcsönhatásban van - környezetével  [18. sz.] úgy  van a szavakkal is, létrejön az írás elsődleges jelentése, amely valamennyire  szándékom szerinti, de létrejön

„a szavak alatti szavak hálózata” [2. sz.] is.

                         „Ezt nevezi az irodalomtudós, Paul de Man  >>a betű ellenőrizhetetlen hatal-

                         mának<<” [ 2. sz.]

             Az előadásokból engem valamiért különösen megragadó mondatok, állítások, kate-

             góriák  felidézése –  válogatásom önkényessége miatt – nem fogja a tárgy teljes fo-

             galmi rendszerét előhozni, de segít abban, hogy megpróbáljak egy  - a fenti sorokban

 érintett – jelenségről ,  a tárgyiasult gondolat, a nagy egészből  - a tervezés és építés    

             révén - határok közé zárt térrész és a környezete, a használói és alkotói közötti köl- 

             csönhatásról  valamit elmondani.. 

                        

            Nem építészekről, nem elméletalkotókról, elméletekről, esztétikai kategóriákról  fo-

            gok írni, hanem csak ennek a  - Simon Mariann által megnevezett  - hatásmecha-

nizmusnak  - az  épület, mint tárgy, és az őt körülvevő tértartomány közötti kölcsön-  hatásnak – az elemeiről,  és azok filozófiai és élettani (pszichológiai) tartalmáról. A hatásmechanizmusba bevont tértartomány  részei az objektumok és a szubjektumok (az egyén és az egyének összessége: a társadalom a maga intézményeivel,

gazdasági szereplőivel).

2. Előadás (2014.02.19.):

            ’Tudomány az, amelyet egy tudományos közösség elfogad’;

            ’Architectura: arch-ősi,

                                   tect-techné: az alkotásra való képesség,

                                   ura: szóképző;

            ’Filozófia’;

            ’Optikai korrekció’;

            ’A jelölt és a jeladó’;

            ’Szimmetria (abban az értelemben, ahogy a régiek használták):

-          a nagy egészen belül a részek megfelelően vannak arányítva,

-          azonos mértékkel való mérés elve: a mű tagjaiból eredő megfelelő

összhang’.

3. Előadás (2014.02.26.):

             ’Az épület is viselkedik’;

             ’objektum-épület’;

             ’megkülönbözteti a formát más természeti és mesterséges tárgyaktól’;

             ’Környezet esztétika, környezet észlelés’, [Gehry: Guggenheim múzeum]’;

             ’Az emberi percepciót hogyan tudjuk értelmezni?’

             ’Hogyan tanulunk meg látni?’

             ’Valójában azt látjuk, amit tudunk, hogy látnunk kell.’

                                                                                                     (antropologikus világlátás?);

             ’Aldo Rossi: Elemi geometria,

                                  Mi az archetípusa az épületnek?,

                                  A ház formájú házak,

                                  Aedicula.’

             ’Esztétikai jelentés:

-          tagoltság,

-          struktúrák,

-          felismerés;

-          harmóniák,

-          ritmusok,

-          ellentmondások,

-          disszonanciák.’;

             ’Méret:         önmagában való arányok,

                                  és az emberi léptékhez való arányok’;

             ’Szimbólumok:

                                  Alaprajz: Az ember(fia) útja, az én utam.;

                                  Tartószerkezet atektonikus volta:

                                  -a kupola a fénygyűrűn lebeg;

                                  Tömegformálás: Városkapu motívum:

                                  a legszentebb város: a mennyei Jeruzsálem.’

             ’Intelligibilis szépség’;

                                                                       

            ’Az esztétika tárgyát összekeveri a befogadóéval.’;

            ’Platón ideatanának egyfajta átértelmezése [fény-Isten]’;

            ’Az építészet, az épület lényege nem a térhatár, a szerkezet,

            hanem a tér: összetevőinek leginkább szellemi természetű tényezője.’;

            ’A fény: a minőség esztétikája.’;

            ’Neoplatonikusok’;

            ’Mennyiségi esztétika: homo quadratus’.

4. Előadás (2014.03.05.):

            ’Romanika,

             Gótika – skolasztika’;

            ’Az építészet: >>megfagyott muzsika<<: téralkotás’;

            ’Bizánc – neoplatonikusok’;

            ’A nyugati keresztény gondolkodás sokkal inkább materializált esztétika’;

            ’Biblia Pauperum’;

            ’Transzcendencia: Intelligibilis szépség,

             Mennyiség esztétika: arány-tan,

             Minőség esztétika: fény-tan’;

            ’A zene írásképe’;

            ’Minőség esztétika: arabok,

                                            Arisztotelész -  matematika,

                                                                      fénytan,

                                            a perspektíva geometriája’;

            ’A hely, a pneuma, a toposz helyett a szoma kerül a figyelem középpontjába’;

            ’Bencések: - tobzódás, a római építészet hagyatéka’;

            ’Ciszterciek: >>Ó! Hiúságok hiúsága!<<,

                                           fényszimbolika’

            ’Mindkét rendben: neoplatonikus hatások’;

            ’Ciszterciek: -puritán életelvek,

                                           csúcsív: az imádkozó kéz gesztusa,

                                           kereszt alaprajz,

                                           fényszimbolika’;

            ’Szellemi változás: az elemeket összerendező elv az, ami a gótikát megszüli’;

            ’Teológia, skolasztika: teológia és természettudományok elkülönülése’;

            ’Romanika: intellektuális építészeti gondolkodás’;

            ’Gótika: materiálisabb, értelmez, elmesél’;

            ’Az intelligibilis szépség a gótikában jóra és szépre differenciálódik’;

            ’A szépség, mint arány és harmónia’;

            ’Aquinói Szent Tamás: >>Az anyag és forma

                                          szükség szerint

                                          arányosak egymással<<’;

            ’A célnak való megfelelés’;

            ’Summa Technologiae’;

            ’Minden dolog azonos maradjon önmagával’;

            ’Teljesség: kielégítő felsorolás,

             Szerveződés: kielégítő tagolás,

             Különbségtétel: kielégítő kölcsönhatás’.

 

 5. Előadás (2014.03.12):

            ’Erwin Panofsky: Az emberi arányok stílustörténete’

                                                                (Dürer példája: és amikor már a legkisebb viszonyító

                                                                 a milliméternél kisebb egység, akkor  értelmét veszti

                                                                a további vizsgálódás);

           ’A perspektíva mint szimbolikus forma: Atya – Fiú – Szentlélek’;

           ’Quadratura háló’;

           ’Trianguláció’;

           ’Platon idea-tan + antik geometriatan ötvöződése’;

           ’Számelmélet, aránytan’;

           ’A reneszánsz festmények a valóságot mutatják. Perspektíva – szimbolikus forma’;

           ’A középkor a misztikum világát mutatja, a képnek ereje volt, és volt egy saját tere’;

           ’Arisztotelész: Poétika, és Platon.’;

           ’Szépség: nemes és isteni tulajdonság, belső arányosság’;

           ’A szépség megítélése nem pusztán egyéni ízlés dolga’;

           ’Antropocentrizmus’;

           ’Arisztotelész: Az ember társadalmi lény’.

6. Előadás (2014.03.19):

           ’A természetben lévő formák egyszerű geometriai formák: kör, négyzet’;

           ’Centrális terek’;

           majd:

           ’-tengelyre szervezett, már időben kibontakozó (mozgásban feltáruló) terek’;

           ’-Arányok, arányrendszerek mélyreható művelése, oszloprendek arányrendszere’;

           ’-A szent arányok’;

           ’-Aranymetszés’;

           ’-Szabályos testek’;

           ’Platon: Timaeus’;

           ’Antik teória: a szépség harmóniáját egy matematikai formula írja le.’;

           ’Harmónia: arány, arányelmélet’;

           ’Platon után: Lambda figura,

                                két harmonikus számsor aránya,

                                kozmikus harmónia’;

           ’A zenében lévő harmóniákkal, konszonancia’;

           ’A reneszánsz nem szereti a törtszámokat’;

           ’Matematikai rend’

                                                            (a „Lényegi rend” Heisenberg „A rész és az egész” c.

                                                             könyvében. Kvantummechanika, kvantumfizika:

                                                            -a hiányzó elemi részecskék megtalálásának jövendö-

                                                            lése a szimmetria elv alapján (ez már az a szimmetria

                                                            fogalom, ahogyan ma használjuk); Higgs-bozon;

                                                            a vizsgáló és a vizsgált kölcsönhatása a kísérletben,

                                                            a „határozatlansági reláció”;

                                                            ugyanakkor: az egységes térelmélet megalkotásának vá-

                                                            gya és annak kísérleti igazolása; Einstein és a kvantum-

                                                            fizika: „Az Úristen nem kockázik”);

         ’Lélek,

          Szellem’;

 

 ’Pál apostol: >>Ti vagytok Isten temploma<<’;

            ’Bennünk lakozik az arányrendszer’;

(A matematika, mint a láthatatlan megismerésének, mint a mintázatok felismerésének tudománya.);

            ’Szimmetria: az antik és a reneszánsz értelmezésében: arányosság és méretbeli meg-

            felelés’;

            ’Oktáv – kvint – kvart – 2 oktáv’;

            „Ezt mindig így tartotta jónak mindenki” , ’utalás Albertire’;

            „Kívül is, belül is minden arányos legyen”;

            „Az építészet tudománya: aránytan”;

            ’Számtani középarányos’;

            ’Mértani középarányos’;

            ’Harmonikus középarányos’;

            ’Palladio – különböző architektúrák egymásra rétegzése (Michelangelo nyomán).’

            ’Tridenti zsinat’

            ’Il Gesu’.

 

7. Előadás (2014.03.26):

            ’Reformáció – ellenreformáció’;

            ’Építészetelmélet: egyik kifutása a normativitás, bizonyos matematikai összefüggése-

            ket ad, hogy tervezzen.’;

            ’A norma: a harmonikus arány’;

            ’Vignola’;

            ’A XVI. szd. idealizmusa, a platoni idetan, a hagyomány továbbélése’;

            ’Alberti elve: kontinuitás, természetelvűség,

                                   -az a valami isteni eredetű-e, vagy az alkotói világ része.’

            ’Barokk teória: természetfölöttiség’;

            ’           Reneszánsz:                                       Barokk:

                        linearitás                                             festőiség,

                        síkszerű                                              mélységszerűség,

                        sokság                                                egység,

                        világosság                                          talányosság,

                        statikusság                                         dinamikusság,

                        egy(szerű)ség                                     összetettség,

                        zártság                                                nyitottság’;

            ’Bach’;

            ’Matematikai vonulat’;

            ’Bach akkor is élvezhető, ha valaki rosszul zongorázik (és úgy játssza);

            ’A barokk és a geometria’;

            ’A XVIII. szd. a tudomány százada,

            legfontosabb világnézeti tényezője az okság,

            alapja a newtoni mechanika,

            résztudományok kialakulása’;

            ’Az építészetelméletet a világszemléletből bontjuk ki.’;

            ’Tridenti zsinat’

            „A művészet a teológia szolgálólánya”;

            ’Vignola: parametrikus tervezés, kulcsszámok’;

            ’Scamozzi: Rocca Pisana és a Pantheon’;

            ’Szavakkal visszaadni nem lehet (a hatásukat)’;

             ’Francesco Borromini’;

            ’Guarini, St. Maria della Divina Providenzia, áramló tér, mint:

Vierzehnheiligen (az áramló tér elemzése Hajnóczi  Gyula:

                             „Vallum és Intervallum” c. könyvében)’;

            ’A francia Akadémia’;

            ’Marc Antoine Laugier: „Minden építészet alapjának a funkció kell legyen”’;

8. Előadás (2014.04.09):

            ’Az embernek van egy összképe’;

            ’Az építészetről alkotott prekoncepció’;

            ’építészeti akadémia alapítása’;

            ’relatív építészeti esztétika’;

            ’a Felvilágosodás és a forradalmi építészet’;

            ’XIX.szd.: folyamatos, felgyorsult változás’;

            ’a változó életkörülmények visszahatnak az építészetre’

            ’közvélemény, filozófusok, filozófusokat olvasó, filozofikus hajlamú építé-

            szek, publikálnak’;

            ’Fischer von Erlach’,

            ’Enciklopédisták, és az ifjú Rousseau, aki pályázik, de nem nyer’;

            ’A pályázat témája: A tudományos technikai fejlődés vajon jobbá teszi-e a vi-

            lágot? Rousseau lelkesült dolgozata azt kiáltja: Igen!, mire a pályázatát elutasí-

            tó akadémistáktól a kijózanító válasz: >>Öcsi! Ez a szamarak hídja.: Nem szabad

            elhinnünk, amit látunk, mert hátha nem igaz<<’

                                                                                  (Erre Rousseau visszavonul és megal-

kotja természetfilozófiáját, amit aztán a kortársak is, de főként a késői (filozófus) utódok (köztük Derrida a Grammatológia című művében) ízekre szednek);

            ’Az angol tájkert’;

            ’Determinizmus: („Nincs esetleges, csak az isteni természet szükségszerűségéből fa-

            kadó ok…okozat”, Descartes, Spinoza, Leibnitz: „Semmi nem jön létre elégséges ok

            nélkül…”;

            ’Tapasztalat, megismerés, éntudat. „Cogito ergo sum”, a lélek=tudat’;

            ’Racionalizmus, kételkedés’;

            ’Hobbes –empirizmus, Locke, Newton, Hume’;

            ’Carl Friedrich Schinkel’;

            ’A Blondelek’;

            ’Az építészet alapja a természet és az ésszerűség’;

            ’A szépség forrása az arányok’;

            ’A számítógép monitorja meghülyíti az ember arányérzékét’;

            ’Az egésznek van egy közbeszéd jellege’;

            ’ - Tér,

-          Szerkezet, amelynek

-          Formai megjelenése van.’;

’Nehéz totális építészetet (építészetelméletet) csinálni’;

’A nagy dolgok akkor születnek, amikor valaki kényszer alatt van’;

’Perrault’;

’Egysíkú barokk kompozíció, ami már nem barokk’;

’Térfal elmélet (XIX. szd.)’

’Az építészettörténet 250 éves,

                                                           

            a historizmus 250 éves’;

’A mai építészettörténetnek nem szabadna stílusokkal foglalkoznia.’;

’A modern aktuálist jelent’;

’Az építészet nemcsak nyugatról –keletre, hanem délről-északra is mozog’;

’Az épületszimmetria a barokkban szinte következetes, olyan, mint az emberi

arc, a klasszicizmusban ugyanez olyan, mint a fa.’

’A mai építészetelmélet önigazolás’.

 

Toldalék a bevezetéshez:

 

„(Matematika) Különböző mintázatok felismerése, valamint ezek leírása

szavakkal és jelekkel” (forrás: Wikipédia)

Matematika-filozófia: Gödel nem teljességi tételei.

„Úgy tűnik, hogy a matematikusok lemondtak arról a romantikus álmukról,

hogy saját tudományuk filozófiáját minden >>bölcsészeti pontatlanságtól<<

mentesen saját maguk, matematikai módszerekkel alkossák meg.”

                                          (forrás: hu.wikipédia.org/wiki/Matematikafilozófia)

Fraktálok (Rész és egész, az egész ismétlődése a részletekben).

                                               Fülep Lajos,

                                                                                                          Gottfried Semper;

                                                                                                          Carlo Scarpa,

                                                                                                          Peter Zumthor

 

                                   „Festő csak akkor beszéljen, ha a képe semmit se tud mondani,

                                   De akkor is jobb, ha hallgat.” [Egry József]

Alapozás:

           Ha nem szeretnék úgy járni, mint a bábfilmbeli Mekk-mester, akkor az alapozás-

           sal kell kezdenem. A 8. előadás két állítása:

-          ’Nehéz totális építészetet (építészetelméletet) csinálni’

-          és: ’A mai építészetelmélet önigazolás’.- azt sejteti, hogy ha

nehéz ilyet csinálni, akkor talán korunkban nem is található olyan építészetelmélet, amely „meghatározott paradigmán”  [7.sz.] nyugodva a jelenben létező —  a globa-lizált világ információözönnel szolgáló hálójáról akár ebben az órában is, amikor ezt írom, szinte maradéktalanul begyűjthető , (sztár)építészek, filozófusok, művészettörté-nészek, építészettörténészek által  alkotott — dolgozatok, értekezések, munkahipotézi- sek, kinyilatkoztatások sokaságát „egy nyelvet” beszélő [7. sz.] koherens rendszerré szervezné. Most önigazolások sokasága van, ellentmondás feszül a világot behálózó, egyidejűséget biztosító információs burok mindenütt hozzáférhető egyöntetűsége, és a világ építészetét befolyásoló szellemi-, divat- és stílusáramlatok sokfélesége között, mely sokféleség nem magyarázható pusztán az egyes régiók eltérő technikai, technoló-giai, gazdasági társadalmi fejlettségi szintjével. „az építészeti gyakorlat számára nincs fogódzó. Minden szerző a maga rendszerét alkalmazza, hogy megmagyarázza az építészet jelenségeit, és ami a legnagyobb baj, még ezek a rendszerek sem mindig ellentmondásmentesek ” [7.sz.]

 

            „Az általános elvek bizonytalanná válása, az egyetemes törvénytan megingása a

            (művészi) formaalkotásra és az ezzel kapcsolatos teóriára is kihat” [4. sz.]

           „Holott korszerűség és érték - erre figyelmeztetett annakidején Fülep Lajos is éppen az

            építészet példájával -, nem feltétlenül esik egybe: >>Nem azért értékes, mert korszerű,

            hanem azért korszerű, mert értékes.<<” [4. sz.]

          „A huszadik századi építészetben bekövetkezett – néha túl gyors – paradigmaváltások

és a sokféle, egyszerre fennálló és egyaránt érvényesnek minősülő paradigma csak részben szolgáltathat magyarázatot erre az állapotra, vagyis korszerűség és érték fordí-

tott módon egyirányú viszonyára.” [4. sz.] és „A művészet is, hasonlatosan a filozófiá-

hoz, voltaképpen a kor tudatosítása. A forma aktív értékteremtő szerepe tehát azt je-

lenti, hogy a mű rangjára igényt tartó épület, mint bonyolult formai képződmény – Né-

meth Lajos megfogalmazásával élve – , >>nem csupán jelentésstruktúra, hanem jelen-

téssel bíró értékstruktúra<< is”… [4. sz.]

„Jelentés és érték viszonyának értelmezését az építészetben… az is nehezíti , hogy az

építészeti formák esetében csak fenntartásokkal lehet vizuális kódokról beszélni.

A legtöbb építészeti formának, elemnek nincs szavakkal is megfogalmazható jelentése.

Jelentésük elsősorban kontextuális, azaz többnyire azonos használatukkal, expresszivi-

tásukkal.” [4. sz.]

És egy kis hazai tükör:

„A kérdés talán éppen az, hogyan érhető el, hogy egy kritikában ne a nem létező építészet visszhangozzék, ne az építészeti látszatvilág nyüzsgése verődjön vissza, hanem egy valóságos építészeti életé, amely még, vagy már nincsen, de amely lehetne, vagy kellene hogy legyen.”   [4. sz.]

Mi a teendő?, hogyan lehet a sokféleségből rendszert, elméletet, tudományt alkotni?

A [7. sz] irodalom szerint a feladat a tudományfilozófia eszköztárával, módszereivel,

segítségével oldható meg. Az „elméleti aktivitások”  írja a szerző „két síkon mozognak”  az alsó szint a gyakorlat szintje. A létrehozandó építészetelméletben ez az egyes tartószerkezeti, és épületszerkezeti elemek, anyagok, anyagminőségek, építéstechnológiák, technológiai utasítások szintje, a második szint a fogalmak az „összetett jelenségek"

szintje, ilyenek a tér, a funkció, és a forma. „Az elméletek struktúrájának

legfontosabb eleme e két szint közötti kapcsolat” [7. sz.], a korrespondancia, „azaz…

a gyakorlati elemek megfeleltetésének módja az elmélet axiómáinak, posztulátumainak, törvényeinek, és fordítva.” [7. sz.]

A fogalmi szint elemeinek pontos, egyértelmű definiálása alapvető, és nehéz feladat,

de még nehezebb  a két szint közötti  – kölcsönösen egyértelmű megfeleltetést biztosí-

tó – korrespondancia mechanizmust, a maga szabályaival, törvényszerűségeivel, „törvényeivel” megalkotni.

„Valószínű, hogy az elkövetkezendő új építészet paradigmája is szelektálni fog, hiszen ez létkérdése. Egy rendszer ugyanis nem foglalhat mindent magába, mert azzal megszűnik koherens rendszer lenni” [7. sz.]

 

            Husserl  célja az volt, hogy a filozófiát tudománnyá tegye. Véleménye szerint, amit

            őelőtte ezen a címen műveltek - akár a legnagyobb elődök is - az nem állja ki egy tu-

            domány ismérveinek próbáját, amennyiben a kérdéseket a (filozófiai) gondolkodás

            szabályai szerint tesszük fel.

            Miről ismerszik meg a tudomány?, teszi fel a kérdést:

            „Ameddig a tudomány, a valódi tudomány elér, addig tanítható és tanulható is, éspe-

dig minden vonatkozásában félreérthetetlen egyértelműséggel.” [1. sz.]

            állítja, majd így folytatja:

„Valamely tudomány elsajátítása sohasem valamely szellemtől idegen anyag passzív befogadása; mindig öntevékenységen alapszik, a teremtő szellemek által elért ésszerű belátások utánalkotásán, ami indokok és következtetések alapján történik.”…

„Filozófiát nem lehet tanulni, mert nincsenek ilyen objektíven megragadott és megalapozott belátásai, és nem lehet azért sem, mert – s ez is ugyanazt jelenti – ezen a területen

a problémák, módszerek és elméletek értelme nincsen tökéletesen tisztázva, a   problémák, módszerek és elméletek nincsenek fogalmilag pontosan körülhatárolva.”

és:

„Az igazi tudomány – addig a határig, ameddig valóban van mit tanítania – nem ismeri  a mélyértelműséget. A mélyértelműség a bölcsesség dolga, a szigorú elméleté a fogalmi érthetőség és a világosság.” [1. sz.]

            Célkitűzése:

„A mélyértelműség sejtelmeit egyértelmű racionális alakzatokká átformálni – ez a  szigorú tudományok újjáalakításának lényeges folyamata. Az egzakt tudományoknak is megvolt a maguk hosszú mélyértelműségi periódusa, s miként azok a reneszánsz küzdelmeiben, úgy      fog – mint ezt remélni merem – a filozófia a jelen harcaiban eljutni a mélyértelműség fokáról a tudományos világosság fokára.” [1. sz.]

„Soha nem szabad a radikális előítélet-nélküliséget föladni, s mondjuk eleve azonosí-

tani az ilyen >>dolgokat<< (Sachen) a tapasztalati >>tényekkel<< (Tatsachen), nem szabad, hogy vakon álljunk szemben az ideákkal, amelyek a közvetlen szemléletben mégis nagymértékben abszolúte adva vannak. Túlságosan is olyan előítéletek igézete alatt állunk, amelyek még a reneszánszból származnak. Aki igazán mentes az előítéletektől, annak közömbös, hogy valamely megállapítás Kanttól származik-e, vagy Aqunói Tamástól, Darwintól-e, vagy Arisztotelésztől…”[1. sz.]

„Semmi szükség azt a követelményt hangoztatni, hogy saját szemünkkel lássunk; arra van szükség inkább, hogy azt amit látunk előítéletek kényszere alatt ne magyarázzuk félre.” [1. sz.]

„… a filozófiának éppen az a lényege, hogy – amennyiben a végső eredetekhez nyúl vissza – tudományos munkája a közvetlen intuíció szférájában mozog; s a döntő lépés, melyet korunknak meg kell tennie, annak felismerésében áll, hogy a helyesen értelmezett filozófiai intuíció, a fenomenológiai lényegmegragadás útján határtalan működési tér tárul fel előtte, és olyan tudomány birtokába jut, amely az indirekt szimbolizáló és matematizáló módszerek, a következtetések és bizonyító eljárások apparátusa nélkül is hatalmas mennyiségű, a legteljesebb mértékben szigorú s minden további filozófia   számára döntő jelentőségű ismeretre tesz szert.” [1. sz.]

 

Álljon itt néhány Wikipédiából vett idézet Husserl tanának, illetve tanítása utóéletének bemutatására:

„A fenomenológia kifejezés a phainomenon („fenomén” , szó szerint „a megjelenő”,

„a megmutatkozó”, „a jelenség”) és a logosz („tan”) görög szavak összetételéből származik. Husserl nem a görög filozófiából, hanem Kanttól kölcsönözte a kifejezést. Ugyanis Kant volt az, aki felrótta az addigi metafizikusoknak, hogy a „magánvaló dolog” (Ding an sich) megismerésében elhanyagolták a jelenség („a fenomén”) megismerésével kapcsolatos filozófiai problémákat, a jelenséget pedig a látszattal azonosították. Pedig – állította Kant – a látszat nem maga a valóság, míg a jelenség valóságos dolog. Az igazi ismeretet a jelenség megismerése adja.” [Wikipédia]

A fenomenológia problémái:

„Husserl szerint ami a megismerő ember számára adott, az nem a magyarázatra szoruló anyagi világ, hanem a fenomének. A fenomenológia feladata a fenomének előítéletektől mentes leírása. A filozófiailag helyes módon leírt fenoméneket … a priori „lényeg-osztályokhoz” tartozókként ismerhetjük fel. A fenomenológia központi kategóriája: a tudat „intencionalitása”, azaz nincs objektum szubjektum nélkül.” [Wikipédia]

„Husserl a fenomenológiát rendszerként (a priori tudományként) és módszerként írta le, más gondolkodók úgy vélték, inkább csak módszerként tekinthető.”

…”A fenomenológia legjelentősebb gondolata az „intencionális élményben adott fenomén”. Ez a gondolat azonban nemcsak a filozófiában van jelen, hanem egyaránt megtalálható az irodalomtörténetben, a művészettörténetben és a társadalomtudományok sok más területén is.” [Wikipédia]    

A természettudományok területén a fenomenológia nem megalapozott. [Wikipédia]       

 

            Az „alapozás”-t (mármint az „esszém” alapozását, nem pedig a természettudományok            fenomenológiájának megalapozását) a következők tehetik még szilárdabbá:

           

„Arisztotelész - a gondolkodás logikai alapelvei:

 

1. Az azonosság elve: minden dolog önmagával azonos (A az A), ha ez nem teljesülne, akkor bármely dolog bármi más is lehetne.

 

2. Az ellentmondásmentesség elve: semmi nem lehet azonos a neki ellentmondó dologgal                  (A nem lehet nem A).

 

3. A kizárt harmadik elve: két ellentmondó dolog között nincs harmadik lehetőség                              (A és nem A közül csak az egyik lehet igaz).” [5. sz.]

 

Az érzékelésről, észlelésről:

„AZ ÉSZLELÉS

-          (percepció) azon pszichológiai folyamatok összessége, amelyek útján felismerjük, szervezzük és jelentéssel ruházzuk fel a környezeti ingerekből érkező észleleteket.

-          A nagyságkonstancia azt jelenti, hogy egy tárgy méretét annak ellenére változatlannak észleljük, hogy a retinális proximális inger megváltozott.

-          Az alakkonstancia lényege, hogy az adott tárgy alakját a retinális kép alaknak megváltozása ellenére is állandónak észleljük.

-          Világosságkonstancia: annak ellenére, hogy a szemünkbe érkező fény mennyisége változik, azonosan megvilágítottnak észleljük a tárgyat.

A konstanciák az evolúció, ill. az egyéni fejlődés (tanulás) termékei.

MÉLYSÉGÉSZLELÉS

-          A lehetséges szintézis lényege, hogy bizonyos mélységjelzők használata feltehetően veleszületett, míg mások alkalmazását meg kell tanulni.

-          A mélységlátásban monokuláris (egyszemes) és binokuláris (kétszemes) mélységjelzőkre egyaránt támaszkodunk.

MÉLYSÉGÉSZLELÉS                                                   

A monokuláris mélységjelző pl.: 

1.A relatív méret

2.Takarás

3.Lineáris perspektíva

4.Levegőperspektíva

5.A textúragrádiens

6.Mozgásparallaxis

MÉLYSÉGÉSZLELÉS

A binokuláris mélységjelzők a következők:

1.Konvergencia

2.Akkomodáció

3.Binokuláris diszparitás

FORMAÉSZLELÉS

-          Az alaklélektan vagy GESTALT-pszichológia alapvetése, hogy az egész (pl. a forma) több, mint a részek (tulajdonságok) puszta összege: a dolgok tulajdonságai egészekké („jó alakokká") szerveződnek

        Alaklélektani szerveződési elv:

-          1.Közelség

-          2.Hasonlóság

-          3.Zártság

-          4.Szimmetria

-          5.Közös mozgás

Vonásdetektor elképzelés

-          A vonásdetektor elmélet (HUBEL és WIESEL, 1962) lényegében pszicho­fiziológiai elképzelés, amely a formaészlelést az agyi neuronok működésére vezeti vissza.

A vizuális kéregben specifikus neuronokat mutattak ki, amelyek kizárólag az ezekhez a neuronokhoz tartozó retinaterületeken (receptív mezőkön) keltett ingerületre reagálnak.

HUBEL és WIESEL vizsgálataikban konkrétan háromféle vizuális kérgi neuront azonosítottak:

-          1.Egyszerű sejtek

-          2.Komplex sejtek

-          3.Hiperkomplex sejtek

Mintázatfelismerés

Templátegyeztetés elképzelések

Ezek a modellek azt feltételezik, hogy tapasztalataink eredményeként a tárgyakról memóriánkban a potenciálisan felismerhető mintázatokat megjelenítő „legjobb példányokat" (templátokat, azaz prototípusokat vagy sablonokat) tárolunk.

Tulajdonságegyeztetés

A mozgásészlelés

Közvetlen percepció elmélete szerint maga a mozgó inger tartalmazza a mozgás azonosításához szükséges információ egészét.” [6.sz.]

Felépítmény:

            Most következzenek  itt szemelvények abból a filozófiai rendszerből, amely - több-

            szörös nyelvi áttételen (fordításon, félrefordításon, félreértelmezésen) [ld. a 13. sz.

irodalom megjegyzéseit ott] keresztül - a huszadik század harmadik harmadában a dekonstruktivisták építészetének paradigmájává tett, alkotói elveiket ily módon egy rendszerük szempontjából külsőnek tekinthető diszciplína – abban a közegben, amelyre kidolgozója Derrida megalkotta konzisztens megállapításokkal, munkahipotézissel és célkitűzéssel rendelkező – összefüggéseikből kiemelt kategóriái határozták meg, így nem teljesülhetett a [7. sz. irodalomban bemutatott) korrespondancia elve, azaz az (építészet)elméleti aktivitás felső szintjének fogalmai és az alsó szint fogalmai között nem jöhetett létre kölcsönösen egyértelmű megfeleltetés: a kívülről átvett posztulátumok, axiómák, tételek és törvényszerűségek miatt.

Tehát következzék annak felvillantása, amelyet a huszadik század nyelvi fordulatának  nevez a (nemcsak építészeti) szakirodalom. A bevezetőben említettek szerint nem

építészetelmélet-alkotókról, nem építészekről, nem esztétikai kategóriákról fogok írni,

ha itt-ott név szerint említek valakit azt csak a tárgyam megközelítése érdekében te-

szem. Derrida filozófiája itt nem a dekonstruktivisták, vagy az építészetelmélet szem-

pontjából, hanem az emberi észlelés, információfeldolgozás, megértés és megértetés

szempontjáól lehet érdekes.***

*** a fentebb említett többszörös félrefordítás: (franciáról

angolra) természetesen az esetemre is igaz, hiszen én sem

az eredeti forrásból, hanem annak magyar fordításából idé-

zem azt amit értelmezni próbálok és érteni vélek, vagy megsejtek belőle.

Jacques Derrida

Grammatológia (Első rész)

[Magyar Műhely/ÉLETÜNK, Bp., 1991. - oldalszámok a szövegben]

„. Igyekeztünk tehát összekapcsolni e két szükségesnek látszó közelítésmódot, így téve fel újra a szövegnek, történelmi státusának, tulajdon idejének és terének kérdését. Ez a már elmúlt és túlhaladott korszak ténylegesen mindenestül szövegként nyilvánul meg, e szavak olyan értelmében, amelyet meg kell majd határoznunk.” [3. sz. irodalom 10. old.]

„Hivatkoztunk már az elméleti matematikára: az elméleti matematika írása – akár úgy fogjuk fel, mint értelmes gráfiát (s ez már azonosságot, tehát formájának eszmeiségét tételezi fel, ami lényegben teszi képtelenné az „értelmes jelölő” oly mindennapos fogalmát), akár mint jelöltek eszmei szintézisét, vagy mint másik szinten működő nyomot – akár pedig, mélyebb értelmezésben, mint egymásba való átmenetüket –, ez az írás abszolút értelemben sohasem volt fonetikus megjelenítéshez kötve. A fonetikusnak mondott írással élő kultúrákon belül a matematika nem csupán beékelődés. Ezt egyébként minden írástörténész megemlíti; egyúttal felidézik annak az alfabetikus írásnak a tökéletlenségeit, amely oly hosszú ideig a legkényelmesebb és „legértelmesebb”^[1] írásnak látszott. Ez a beékelődés egyúttal az a hely is, ahol a tudományos nyelv gyakorlata belülről s egyre mélyebbről kérdésessé teszi a fonetikus írás eszményét és egész implicit metafizikáját (a metafizikát), vagyis különösen az episztemé filozófiai eszméjét; nemkülönben az isztoriáét, ami oly mélyen rokona – ama szétválasztás vagy szembeállítás ellenére, amely közös pályájuk egy szakaszában egymásra vonatkoztatta őket. História és tudás, isztoria és episztemé mindig úgy határozódtak meg (és nem csupán etimológiailag vagy filozófiailag), mint kerülőutak a jelenlét újraelsajátításának céljából.”     [3. sz. irodalom 15. old.]

„Az elméleti matematikán kívül azonban az információátvitel gyakorlati módszerei hatalmas méretekben kitágítják az „üzenet” lehetőségeit, egészen addig a pontig, ahol az „üzenet” többé nem valamilyen nyelv „írott” fordítása, azaz olyan jelölt átvitele, amely kimondva is teljes értékű maradna.” [3. sz. irodalom 16. old.]

„Minthogy egész világunk és nyelvünk omlana vele össze, és mivel a jel evidenciája és értéke a származtatás bizonyos pontjáig megőrzi elpusztíthatatlan szilárdságát, dőreség volna egy bizonyos korszakba való beágyazottságából arra következtetnünk, hogy „másfelé kell továbbhaladni”, meg kell a jeltől – mind a kifejezéstől, mind a fogalomtól – szabadulni. Hogy kellőképpen felfoghassuk azt a gesztust, amit itt fölvázolunk, új módon kell megértenünk a „korszak”, a „korszak-berekesztődés”, a „történelmi genealógia” kifejezéseket; mindenekelőtt szabaddá kell tennünk őket mindenféle relativizmustól.” [3. sz. irodalom 19. old.]

„Talán mondhatnánk azt is, a Sein und Zeit kezdeményezte kérdésrendet követve, és radikalizálva a husserli fenomenológia kérdéseit, hogy ez az áttörés nem csupán magára a tudományra vonatkozik, és hogy ami látszat szerint ekként jön létre egy ontikus területen vagy egy regionális ontológián belül, jog szerint nem tartozik hozzájuk, és már visszavezet magához a lét kérdéséhez.” [3. sz. irodalom 24. old.]

---

                                „5)hogy az írás nem csupán segédeszköz a tudomány szolgálatában – esetleg tárgya is a tudománynak –, hanem elsősorban, ahogy Husserl [End p. 53.] részletesen kifejtette A geometria eredetében, az eszmei tárgyak lehetőségének, tehát a tudományos objektivitásnak a feltétele is. Mielőtt tárgya lenne, az írás az episztemé feltétele;” [3. sz. irodalom 28. old.]

„Ennek az egységnek a tekintetében az írás mindig csak származtatott, esetleges, részleges, külsőleges, a jelölőt megkettőző: fonetikus lehet. „A jel jele”, mondták Arisztotelész, Rousseau és Hegel”           [3. sz. irodalom 30. old.]

„javasoljuk, hogy a jel szót tartsuk meg az egész jelölésére, a fogalom és a hangkép kifejezést pedig a jelölt-tel, illetőleg a jelölő-vel helyettesítsük.” [3. sz. irodalom 31. old.]

„Az írás ábrázolás-elvű felfogása megkönnyíti a dolgunkat. Ha az írás csupán „ábrázolása” (43. o.) a nyelvnek, jogunk van kizárni a rendszer bensejéből (mert itt az a hit munkál, hogy van a nyelvnek belseje), mint ahogy a képet káros következmények nélkül kizárhatjuk a valóság rendszeréből.”        [3. sz. irodalom 32. old.]

„Olyan tudományé, amely már nem tud megfelelni az episztemé klasszikus koncepciójának, mert területének eredetisége – az általa bevezetett eredetiség – annyi, hogy a „kép” kinyitása a „valóság” feltételének látszik; az a viszony többé nem gondolható el „kép” és „valóság”, „külső” és „belső”, „látszat” és „lényeg” egyszerű megkülönböztetésén és rendíthetetlen külsőlegességén belül – az oppozíciók egész szükségszerűen következő rendszerével együtt. Platónnak, aki alapjában véve ugyanezt mondta az írás, a beszéd és a lét (vagy az eszme) közti viszonyról, legalább sokkal finomabb, kritikusabb és kevésbé magabiztos elmélete volt a képről, a festészetről és az [End p. 61.] utánzásról, mint amilyen Saussure teóriája,”  [3. sz. irodalom 32. old.]

„Ami önmagát szemügyre veheti, az sohasem egy; és az összeadás törvénye – eredetnek a reprezentációjához, dolognak a képéhez: hogy egy meg egy, az legalább három.”                                 [3. sz. irodalom 34. old.]

„Az írás nem a jel jele, legföljebb ha ugyanezt minden jelről elmondjuk, és ez mélyebben igaz is volna. Ha minden jel valamilyen jelre utal, és ha „a jel jele” írást jelent, bizonyos konklúziók – melyeket a megfelelő pillanatban meg fogunk vizsgálni – [End p. 73.] elkerülhetetlenné válnak.”      [3. sz. irodalom 38. old.]

„Mármost azt kell hinnünk, hogy az Írás egyszerre külsőlegesebb a beszédhez képest, mivel nem „képe” vagy „szimbóluma”, és belsőlegesebb is a beszédhez képest, amely már magában is írás. Még mielőtt hozzákötődne bemetszéshez, bevéséshez, rajzoláshoz vagy betűhöz, olyan jelölőhöz, amely általánosságban egy általa jelölt jelölőre vonatkozik, a gráfia fogalma magában foglalja az intézményes nyom instanciáját, minden jelölő rendszer közös lehetőségeként.”                                    [3. sz. irodalom 41. old.]

„Maga a dolog Is jel. Husserl Számára ez elfogadhatatlan feltevés, az ő fenomenológiája éppen ezért — az általa megfogalmazott ‘alapelvek alapelve’ értelmében — a jelenlét metafizikájának legradikálisabb és legkritikusabb restaurációja marad.” [3. sz. irodalom 43. old.]

„ Éppenséggel ő maga az, ami soha sem hagyja önmagát a jelenlét formájára redukálni. Márpedig a jelenlét irányítja a tárgy egész objektivitását és a tudás Összes vonatkozását.”[3. sz. irodalom 48. old.]

 

„hiszen Csupán a forma és az anyag közti megkülönböztetés segítségével magyarázhatjuk meg a beszéd és az Írás lehetőségét, hogy egyszerre léteznek egyazon nyelv kifejezéseiként. Ha e két szubsztancia bármelyike — a levegő vagy a tinta áramlása — integráns része volna magának a nyelvnek, nem lehetne az egyikről a másikra átváltani nyelvváltoztatás nélkül.”^[i]

---

„Ily módon a Koppenhágai Iskola kétségtelenül kutatási területet szabadít fel: lehetővé válik közvetlen figyelmet szentelni nem Csupán a forma tisztaságának, amely megszabadult a szubsztanciához való összes „természetes” kötődéstől, hanem mindannak is, ami a nyelv rétegződésében a grafikai kifejezés szubsztanciájától függ” [3. sz. irodalom 49. old.]

„A „tapasztalat” mindig jelenléttel való kapcsolatot jelölt, akár tudatos volt ez a kapcsolat, akár nem.” [3. sz. irodalom 50. old.]

„Ekképpen a fenomenológiai redukciót és a husserli transzcendentális tapasztalatra való hivatkozást el kell helyeznünk — a diskurzus egyszerű mozzanataként. Amennyiben az általában vett tapasztalat — és a transzcendentális tapasztalat, kivált Husserlnél — fogalmát továbbra is a jelenlét tétele kormányozza, részes a nyom redukálásának folyamatában.”                                     [3. sz. irodalom 51. old.]

„Elismerjük tehát, hogy szükséges az ős-nyom fogalmával közlekednünk.”…” a formán való áthaladás a lenyomaton való áthaladás.” [3. sz. irodalom 51. old.]

„Itt a differencia megjelenése és működése olyan kezdeti szintézist tételez fel, amelyet semmilyen abszolút egyszerűség sem előz meg Ez lenne tehát a kezdeti nyom Az időbeli tapasztalat minimális egységében való késleltetés nélkül, olyan nyom nélkül, amely a másikat másikként tartja meg ugyanabban, semmiféle differencia sem működhetne, és semmiféle jelentés sem létezhetne.” [3. sz. irodalom 52. old.]

                                                          

A differencia „lehetősége jogszerűen megelőzi mindazt, amit jelnek (jelölt/jelölő, tartalom/kifejezés stb.), fogalomnak vagy működésnek, motornak vagy érzékelhetőnek hívunk. A differancia ennélfogva nem annyira érzékelhető, mint inkább érzékfeletti, és lehetővé teszi a jelek egymás közti artikulációját ugyanazon az absztrakt renden belül — például fonikus vagy grafikai szöveg —‚ vagy két kifejezésrend között.” [3. sz. irodalom 52. old.]

„Ez utóbbi [a hangkép] nem a materiális hang, vagyis kizárólag fizikai dolog, hanem ennek a hangnak a pszichikai lenyomata, annak az ábrázolása, amit érzékszerveink tanúságként adnak róla; érzéki jelenség, és »materiálisnak« csakis ilyen értelemben, az asszociáció másik, elvontabb tagjával, a fogalommal való oppozícióban mondjuk.” (91-92. o.) [3. sz. irodalom 52. old.]

„Ami az intencionalizált tárgyat, például a kép tartalmát illeti, nem tartozik valódi módon sem a világhoz, sem a megélt élményhez: a megélt élmény nem-valódi komponense.”                                   [3. sz. irodalom 53. old.]

.”A megjelenő és a megjelenés közti hallatlan megkülönböztetés (a „világ” és az „élmény” között) az összes többi megkülönböztetés feltétele, az összes többi nyomé, és már maga is nyom.”                      [3. sz. irodalom 53. old.]

 „a nyom nem annyira eszmei, mint valódi, nem annyira érzékfeletti, mint érzékelhető, nem annyira átlátszó jelölés, mint átlátszatlan energia, és semmilyen metafizikai fogalom nem tudja leírni. És mivel annál inkább megelőzi az érzékelhetőség régiói közti megkülönböztetést, megelőzi a hangot éppúgy, mint a fényt, van-e értelme „természetes” hierarchiát létrehozni például a hang-lenyomat és a vizuális (grafikai) lenyomat között? A grafikai képet nem látjuk; az akusztikai képet nem halljuk. A hang teljes egységei közti megkülönböztetés nem hallható.” [3. sz. irodalom 53. old.]

„A tér és az idő tapasztalatának eredeteként a megkülönböztetés írása, a nyom szövedéke lehetővé teszi a tér és idő közti megkülönböztetés artikulálását, ekként való megjelenését, egy (,‚azonos” saját testből megélt „azonos”) tapasztalat egységében. Ez az artikuláció tehát lehetővé teszi, hogy grafikai (,‚vizuális” vagy „taktilis”, „térbeli”) láncolatot illesszünk hozzá, alkalmanként lineáris módon, egy beszélt („fonikus”, „temporális”) láncolathoz. Ebből az őseredeti artikulációs lehetőségből kell kiindulnunk. A megkülönböztetés: artikuláció.” [3. sz. irodalom 54. old.]

„Saussure szerint a beszéd passzivitása mindenekelőtt a nyelvvel való kapcsolata. A passzivitás és a differencia közti kapcsolatot nem lehet elkülöníteni a nyelv alapvető tudattalansága (mint nyelvbe-gyökerezettség) és a térelosztás (szünet, Fehér folt, központozás, általában vett intervallum stb.) között, ami a jelölés eredetét alkotja.” [3. sz. irodalom 55. old.](lásd Hajnóczi Gyula: Vallum és 

Intervallum c. könyvében (18. sz. irodalom) az erről mondottakat).

„A térelosztás (figyeljük meg, hogy ez a szó a [ és az idő artikulációját mondja ki, az idő térré-válását és a tér idővé-válását) mindig a nem-érzékelt, a nem- jelenlévő és a nem-tudatos.”                               [3. sz. irodalom 55. old.] (Lásd Kepes György: A látás nyelve c. könyvében [13. sz. irodalom]a képben, pl. a kínai tájképekben a fehér foltokról, a nincsről, szünetről mondottakat.)

Egy magyar szobrásznőtől olvastam a következőt:               „Az a jó munka, amelyben tapintható a csend, és a formával adagolható benne az idő.” A nevét sajnos most nem találom.

„A külső, a „térbeli” és „objektív” külsőlegesség, melyről azt hisszük, hogy a világ legközismertebb dolga, közismertként nem jelenhetne meg a gramma nélkül, a differancia mint temporalizáció nélkül, a halállal való kapcsolat mint az élő jelen struktúrája nélkül.” [3. sz. irodalom 57. old.]                         (A Gyűrűk Ura c. könyvben a tündék irígylik az emberek halandóságát, ezt a megjegyzést lásd kicsit bővebben később).

„Ha a nyom, az emlékezet ősjelensége, melyet természet és kultúra, animalitás és humanitás stb. oppozíciója előtt kell elgondolnunk, magához a jelölés mozgásához tartozik, akkor a jelölés a priori — akár inskripcióval, akár nem, ilyen vagy olyan formában — bele van írva egy olyan „érzékelhető” és „térbeli” elembe, amit „külső”-nek hívunk.” [3. sz. irodalom 57. old.]                        

„Az algebra: arkánum ás transzparencia” [3. sz. irodalom 60. old.]                        

 

„Megképzik előttünk az információ bőségétől és újdonságából, valamint az információ kezeléséből táplálkozó grammatológia, még ha az utat törő művekben a konceptualizáció gyakran meg is torpan a merész és magabiztos áttörés előtt.” [3. sz. irodalom 66. old.]                        

 

„amit Leroi-Gourhan „mitogrammának” nevez: olyan írás, amely többdimenziósan tagolja jelképeit; itt a jelentés nincs alávetve az egymásutániságnak, a logikai időrendnek, vagy a hang irreverzibilis temporalitásának. Ez a többdimenziójúság nem bénítja bele a történelmet az egyidejűségbe, a történelmi tapasztalat egy másféle szintjének felel meg, [End p. 129] ezzel szemben a lineáris gondolkodást a történelem redukciójának is tekinthetjük. Igaz, hogy talán más szót kellene használnunk: a ‘történelem’ szóhoz kétségtelenül mindig a jelenlét legombolyításának lineáris sémája társult, ahol a jelenlét vonala a végső jelenlétet a kezdeti jelenléthez kapcsolja az egyenes vagy a körvonal pályája szerint. Ugyanebből az okból a többdimenziós szimbolikus struktúra nem található meg az egyidejű kategóriájában. Az egyidejűség két abszolút jelenlévőt szervez egybe, a jelenlét két pontját vagy pillanatát, és ekkép linearista fogalom marad.” [3. sz. irodalom 67. old.]    

 

„Több mint egy évszázad óta észlelhető ez a nyugtalanság a filozófiában, a tudományban, az irodalomban — ezeknek a területeknek minden forradalmát úgy értelmezhetjük, mint a lineáris modellt fokozatosan leromboló megrázkódtatásokat. A lineáris, azaz az epikus modellt. Ami manapság elgondolható, azt nem írhatjuk le a vonalhoz és a könyvhöz igazodva, legföljebb ha azt az eljárást követnénk, amely a modern matematikát golyós számológéppel óhajtaná tanítani. Ez a meg nem felelés nem modern, de manapság nyilvánvalóbb, mint valaha. A több dimenziójúsághoz és a delinearizált időbeliséghez való közeledés nem egyszerű reg[End p. 131]resszió a ‚mitogramma” felé; ellenkezőleg a lineáris modellnek alávetett egész racionalitást a mitográfia egy újabb formájaként és újabb korszaka ként kell megmutatni. Az a meta-racionalitás vagy meta-tudományosság, amely ily módon nyilvánul meg az írásról való elmélkedésben, ennél fogva többé éppúgy nem zárható be valamilyen embertudományba, mint ahogy nem is igazodhat a tudomány hagyományos eszméjéhez. Egyazon gesztussal hagyják maguk mögött az embert, a tudományt és a vonalat.”                                [3. sz. irodalom 68. old.]    

„Derrida kérdezési stratégiájának jövőt formáló ereje egyelőre beláthatatlan.”

[3. sz. irodalom 8. old. A könyv fordítójának, Molnár Miklósnak a megjegyzése]     

 

Derrida nyomán és után:

„Az értekezés kiinduló feltételezése szerint a tervezés folyamata összefüggés-be hozható egy olyan háromtagú kommunikációelméleti modellel, ahol a gon-dolatot az elméleti/kritikai szövegben, annak kifejezésének módját elsősorban rajzban vagy diagramban, megtestesülését vagy megértését pedig magában az épületben lehet keresni. Ezen összefüggés rendszerben vizsgálható a jelölés folyamatának időbeli módosulása, ami megválaszolhat két kérdést is. Egyrészt, a külső elméletek és az építészet területeinek különbségei ellenére interdiszcip- lináris módon kérdezhetők-e az építészeti territórium határai az új körülmények között? Másrészt, milyen hatással van ugyanerre, hogy közben a kultúra a nyel- vi meghatározottságtól a képi felé mozdult el?” [13. sz. irodalom 3. oldal]

 

„Jameson szerint minden interpretáció – másképpen jelentésteremtés –  allegorikus. A (posztmodern) kijelentés tárgyának sem nem puszta megjelenítője, sem nem értékítélete. Jelölő és jelölt egyszerű bináris szerkezete helyett inkább háromrétegű, amennyiben elmondja a két pólus közötti közvetítő rendszer történetét is.” [13. sz. irodalom 13. oldal]

„Szöveg és értelmezése, létrehozás és befogadás nem elválasztható, nem ugyanannak a dolognak két oldala: ilyen értelemben az olvasó íróvá válik és a korábbi szélsőértékek helyett összekapcsolódó magyarázatok, dinamikus különbségek hálózata jön létre. Tehát ha meg akarunk érteni egy „szöveget”, interpretációnkban „félre kell olvasnunk” ahhoz, hogy meglévő kereteit elmozdítsuk.” [13. sz. irodalom 13. oldal]

 

„Azért kell itt elidőzni, mert egyrészt az interpretáció kultúrája általános(ítható), ekkép kiterjeszthető az építészet értelmezésére is, másrészt a diszciplínát szövegként kezelve az „korszerűsíthető”,  félreolvasható. Ráadásul oly módon – mint azt a dekonstruktív és azt követő épületek mutatják -, hogy az interpretáció tervezési módszerré is válik és megjelenik a teórián túl , a gyakorlatban is.” [13. sz. irodalom 13. oldal]

„Az építészetelmélet 80-as évekbeli szerepét keresve alapvetően két helyre kell visszahivatkozni. Egyfelől 1968-ra, mint a modern jelképes végére – egyben a posztmodernitás és bizonyos olvasatokban a globalizáció kezdetére is.²² Ez az irány jelenti a modernitás (a felvilágosodás) racionalitásából való kiábrándulás következtében megalapozott kísérleteket, melyek a szellem, az egyéni fantázia felszabadítására és emancipációjára törekedtek. A másik alapvető referencia, a nagyjából ugyanekkorra bekövetkező ún. nyelvi fordulat, mely a kultúra egész területét kommunikációként fogta fel, s ekképpen az interdiszciplinaritás eszköze volt, vagy még inkább: diszciplínák felett állt.²³”                       [13. sz. irodalom 17. oldal]

„a kultúra általános nyelvi fordulata által erősödik meg az építészetelmélet szerepe is a hetvenes évekre. Azonban, mivel ez kétszintű fordítást jelent – jellemzően franciáról angolra történő nyelvi és diszciplínák közötti átvitelt -, az eredmény alapvető torzulásokat szenved az eredeti gondolathoz képest”…”Ugyanakkor megkülönböztetendő szándékolt és „figyelmetlen”, divatszerű változata: az utóbbi elsősorban arra vonatkozik, hogy az (építész-) interpretátor gyakran nem számol az átültetendő elmélet eredeti kontextusával…”                [13. sz. irodalom 17. oldal]

 

„..az értelmezés tudománya nem rendelkezik a tárgyiasság  és az eredetiség ideáljával, és a biztos-zárt-egyértelmű  ideológiai háttérrel. A differencia-filozófiák – ahová Derrida, Deleuze és Michael Foucault munkásságát is sorolhatjuk – ezt a gondolatmenetet követik különböző nézőpontokból: a filozófia történetét képező zárt, integráló, logikus gondolatmenetek és szabályrendszerek, valamint az „azonosító, identifikáló és ezáltal egységesíthető, általánosítható fogalmak” érvényüket vesztették a posztmodernitásban (Orbán 1994, p.49), s ezen túllépve, őket elmozdítva megy végbe az ész uralmának kritikája. A logikus gondolatmenet, a filozófia nem szűnik meg, hanem fikcionálttá (értsd: hangsúlyosan irodalmi nyelvezetté, játékká) válik.²⁵ [13. sz. irodalom 17. oldal]

Eisenman és Koolhaas

„Mellettük a piszkos elmélet csúcsát – egyben a legnehezebben megérthető 90-es évekbeli építészeti szövegeket – Bernard Cache (1995) és Greg Lynn (1998) írásai jelentik.²⁹ Közös jellemzőjük, hogy a diszciplinaritás mibenlétével, a különbség témájával és eszközeivel, egyfajta közvetett, „ködösített” gondolatépítéssel (tervezéselmélettel) foglalkoznak.”             [13. sz. irodalom 17. oldal]

                                                                    Felidézhető ezzel kapcsolatban Husserl mondása, miszerint

                                                               a mélyértelműség a (keleti) bölcsek dolga, a tudományé  a

                                                               tiszta, világos, pontos, egyértelmű, félreérthetetlen fogalom-   

                                                               alkotás, fogalmazás.

            „Ahogyan Eisenmann írja,

„amikor megszűnik a különbség ábrázolás és a valóság között, amikor a valóság csak szimuláció, akkor az ábrázolás elveszti jelentésének a priori forrását, és önmaga is szimulációvá válik […] A klasszikus vége azt jelenti, hogy megszűnik a végcél, mint a haladás, illetve a történelmi fejlődés értékekkel felruházott eredményének mítosza. (Eisenman 1984, p. 159. és 169. magyarul: p. 324. és 332.)³⁴”

„Mivel azonban a „korszellem” megmutatkozása természetszerűleg mindig elkerülhetetlen – olyan értelemben, hogy az interpretáció kerete szükségképpen mesél róla -, inkább az építészet fogalmát, a diszciplínát magát kell újragondolni: a külső vonatkozás (ábrázolás) helyett a belsőből fakadás, a kijelölt univerzális folyamat (ésszerűség) helyett az egyedi szemlélet, a folytonosság (történelem) helyett a mindig keletkezés tényezői mentén. Ám nem új modellt kell felállítani, hanem önálló beszédmódot (nyelvezetet) kell megteremteni az építészet számára: egy kreált, fiktív koncepciózus közeget, mely egyesíti a (külső) jelentéstől való mentességet, a tetszőlegességet vagy önkényességet, és az idő nélküliséget. Ez már nem szimuláció, hanem nem-klasszikus építészet, disszimuláció: „míg a szimuláció a valóság és az ábrázolás közötti különbségek elkendőzésének a kísérlete, a disszimuláció a valóság és a látszat közötti különbséget érintetlenül hagyja” – mondja Eisenman (uo. p. 166. Magyarul: p. 330.)”   [13. sz. irodalom 20. oldal]

„Ez a modern film, ahol egyre inkább a vágás, mint a kiszakítás, és az egymásra rétegződés (mondhatnánk: szuperimpozíció) mint az újonnan összerakás művelete határozza meg az Idő-képet. Itt az egymás mellé helyezett „tetszőleges” képi és hangszekvenciák immár irracionális

rendszert  képeznek, mert közöttük hiányok és jelentésbeli elcsúszások adódnak. A rés autonóm, redukálhatatlan egységgé vált, hiszen (ellentétben a mozgás-képpel, ahol az egyik kép vége egybeesett a másik elejével) ez az illesztés esetleges, a köztességben már nem a meghatározottság, hanem a lehetőségek sokasága kap helyet. (Deleuze 1989)

 

                         Az összeillesztendő filmképeket (és már korábbról a fényképeket is) mindig a kamera vágja ki a valóság látványából, annak teljességéből csak egy részt keretez le. Így a huszadik század második felének művészetelméletében központi szerepet játszó kép-problematika mindig a keret problematikájával jár együtt, legyen szó akár Kazimir Malevics, Jackson Pollock vagy Francois Bacon festészetéről, akár a filmezésről, akár immár az építészetről.¹⁰¹”

[13. sz. irodalom 42. oldal] (És Moholy-Nagy László, és Kepes György? Ők már a huszadik század első harmadában is e témakörökben kutattak, alkottak).

 

„A kilencvenes évek második felében sorban megszülető Deleuze- (és Cache-) átiratok, Möbiusz-szalag- és fraktál-alkalmazások széleskörű elterjedése már az adaptációk adaptációit teszik meg elsődleges elméleti forrásokká.¹⁵⁴” ” [13. sz. irodalom 64. oldal]

 

„A tárgy kiterjedése, felülete, a felületének belseje és az ezeket létrehozó gondolat is „redőzött”, állandóan változik, modulálódik, önmaga válik eseménnyé: nem-sztenderd termékké.¹⁵⁶”                       [13. sz. irodalom 66. oldal]

             Érdemes ebből a szempontból Rejka Erika: A kerámia terei/

                                     Láncolatok/

című doktori dolgozatában [17. sz. irodalom] bemutatott    Láncolatok című (doktori    mester) művét megnézni, megfigyelni és elolvasni  a sokszorosításról írt gondolatait.

„A  „gyakorlati építészetben” a kényszeredett önigazolások sorozata következtében nem lehet releváns elméletről beszélni, még tengernyi publikáció ellenére sem, míg a nyelvi fordulatot követő elméleti színtér a legtöbb esetben nem bírt gyakorlati relevanciával. Elmélet és gyakorlat, képzelet és technika, gondolat és forma általában elkülönültek egymástól: a képzelet oldalán az ideák, az anyagiság oldalán a karteziánus geometriák előzték meg a megtestesülést..” [13. sz. irodalom 78. , 79. oldal]

 

„Az építész (a társtervezőknek, a megrendelőnek, a közösségeknek, a médiának) be tudja mutatni látványtervek nélkül, de sokkal lényegretörőbben, hogy hogyan keletkezett, milyen döntések mentén az épület és hogyan működik.” [13. sz. irodalom 80.]

„Az átlátható törekvés ellenére sem érthető meg azonban, hogyan lesz Eisenmannél az elméleti konstrukcióból műszaki, Koolhaasnál a számok grafikonjából térbeli szerveződés. Az UN Studionál ugyan érthető a szerveződés a diagram által, de emiatt az már több ponton szerkezetet és formát is reprezentál.” [13. sz. irodalom 80. oldal]

 

„A Derrida felé való fordulás egyik oka az volt, hogy – legalábbis elméletben – a dekonstrukció kezelni próbálta az ellentétekre (például a diszciplína belsőségeire és külsőségeire) építő elméletek problémáit” [13. sz. irodalom 85. oldal]

 

„Összességében tehát az látható, hogy a dekonstruktív ”absztrakt elitizmus” valamiféle demokratikus tervezői hálózattá akart átalakulni: a forradalminak tekinthető (és legalábbis részben utópiához kapcsolt) papír-építészi vagy művészi pozíció megkülönböztetettsége, konceptualizmusa, autonómiája semlegesebbé, „hasznosabbá” akart válni.”                          [13. sz. irodalom 89. oldal]

 

„..az érték abban állhat, hogy a számítógép és a diagram segítségével a tervezési folyamat nyomon követhetővé, a döntéshozók számára közérthetővé válik, s ezáltal születhetnek meg az optimális megoldások lehetőségei – az egyetlen „legjobb” hazugsága helyett.”                                                       [13. sz. irodalom 89. oldal]

 

„Forster arra figyelmeztet, hogy az építészet feloldódhat a szakértők és tanácsadók hálózatában, a totális tervezés előnyeit azonban ki kell használni.” [13. sz. irodalom 89. oldal]

 

„…a mai építészeti gondolkodást zavar és önellentmondások sora jellemzi.”                                          [13. sz. irodalom 92. oldal]

 

„Solá-Morales szerint, ha az építészeti típusokat, vagy mintákat fenntartó rendszernek tekintjük, akkor a kortárs történések elemzéséhez ezek osztályozását el kell végezni.”           [13. sz. irodalom 93. oldal]

 

Frampton

„…kritikai regionalizmusa alapvető „jelentőséget tulajdonít az építési helyszín sajátos tényezőinek, a topográfiától, mint háromdimenziós kapcsolatrendszertől kezdve, melybe az épületet be kell illeszteni, egészen az épületen átszűrődő helyi fényviszonyok játékáig”  (Frampton 2007, p. 321. magyarul: p. 430.)” [13. sz. irodalom 93. oldal]

            „A „topográfia” és a „fenntarthatóság” olyan gyakorlatokra utal, amelyek bizonyos mértékig ellenállnak a a környezet instrumentalizálásának, a „morfológia” és az „anyagszerűség” ezzel szemben expresszív kifejezésmódokat jelentenek, amelyeket vagy önkényesen határoznak meg a természet biomorf folyamatai vagy az alkotók a felület kifejező erejét hangsúlyozzák. Mindkét tünetcsoport gyakran a tér, a szerkezet és a funkció fogalmaiban felfogott építészeti forma megfelelő artikulációjának kárára érvényesül (Frampton 2007, p. 346. magyarul: p. 455.] .)” [13. sz. irodalom 94. oldal]

 

Azaz, ha elfogadjuk Fülep Lajosnak a tárgy és annak formájára vonatkozó megállapításait, a dolog formájának kárára érvényesülő hatások a dolog értékének kárára érvényesülő hatások is.

„a háznak nem

szabad feltűnőnek lennie [..] az igazi építészet képi

formában, síkká változtatva, nem kelt hatást. Nagyon

büszke vagyok arra, hogy az általam teremtett belső

terek fényképen teljességgel hatástalanok.”11 [20.sz. 5.oldal Adolf Loos idézet]

 

Úgy tűnik tehát, hogy a nem önmaga valóságából

kiinduló, másra utaló építészet óhatatlanul a saját

korába beilleszkedő és kizárólag csak abban is

értelmezhető többletjelentéssel ruházódik fel, ami az

elmúlás veszélyének leginkább kitett és ezáltal

legsérülékenyebb elemévé, tárgyává válik. Ahogyan

Zumthor írja az épületről: „az legyen ami, épület

legyen, ne jelenítsen meg semmit, de legyen valami.”13

                                                                                                              13 Peter Zumthor: A szépség kemény magva

                                                                                                                  [20.sz. 5.oldal  ]

„E fenti idézet is rámutat arra, hogy az időtlen jelleg

megőrzésében leginkább a „tárgy” jelentésnélkülisége,

vagy legalábbis a rárakódott többletjelentéstől való

megszabadítása segít.

A jelentés óhatatlanul ki van téve a kor értelmezésének…”  [20.sz. 6. oldal]

„Tárgyi és épített környezetünk ideiglenességének és

végességének adottsága azonban nem feltétlenül jelent

hátrányt, sőt, mivel az átalakulás, a változás a természet

- így az ember és az általa kreált épített környezet része

is, ahogy Achleiter írja: „az eltűnés fúriája valószínűleg

egy szeretetre méltó istennő, aki az embereket megóvja

a változatlanság poklától.”15***

                                                                       15 Friedrich Achleitner: Ez a ház a 8.

                                                                                        századból származik, és 1898-ban épült meg

                                                                                                                             [20.sz. 6. oldal]

                                   *** A tündék ’A Gyűrűk Ura’-ban (Tolkien) irigylik az emberek

                                   halandóságát, többek között a változatlanság „kárhozata”miatt is.                                     (ld. Gregory Bassham és Eric Bronson: A Gyűrűk Ura filozófiája

                                   c. könyvében feltett kérdéseket.)

 

„Az újdonság, a „sosem–látott”

és a „meglepni-akaró” eszköztárából feltámadt épületek

legnagyobb, nem ritkán leküzdhetetlen hiányossága

éppen az, hogy nem tud, vagy nem akar merítkezni

személyes, de megélt élményekből, és ezáltal gyakran

nem is tud sugallni emléket, aminek hiányában félő,

hogy primerré, majd elmúlóvá válik, hiszen csak arra

tudunk emlékezni, amit már ismerünk. Úgy tűnik, hogy

az emlékezés hozzásegíti az épületeket egyfajta időtlen

jelleg kialakulásához, hiszen általa egymástól időben

távol eső emlékek is egymás mellé kerülhetnek,

feltartóztatva ezáltal az idő múlását:

 

„emlékezésünk

részekre és fázisokra osztja a múltat, a mozdulatlanná

vált időt, [...] hogy operálhasson velük.”24 [20.sz.. 7. oldal]

24 Fülep Lajos: Az emlékezés a művészi alkotásban

 

„27„Csak miután már képesek voltunk lépésről lépésre

megválaszolni a helyre, az anyagra és

az építési feladatra vonatkozó kérdéseket,

akkor támadtak egymás után[..] a szerkezetek

és a terek, olyanok[..], hogy stilisztikailag

előre gyártott formák rendezgetése mögé

visszanyúló, eredeti erő potenciájával bírnak.”

Peter Zumthor: A szépség kemény magva” [20.sz.. 8. oldal]

 

A „heideggeri „dolgok dologiságának megragadása”31…

31 Martin Heidegger: Lét és idő, 1927

32 Fülep Lajos: Az emlékezés a művészi

    alkotásban

vagy, ahogy az építészetre vonatkoztatva Fülep

fogalmaz: „minden művészetnek talaja a konkrétum.”32

„az építészet valósága a teste, ami konkrét, ami

formává, tömeggé és térré vált. Nincs más eszme, mint

ami a dolgokban van.”33 E zumthori kinyilatkoztatás*** (A szépség kemény magva)

jól olvasható a szerző épületein…”[20.sz.. 9. oldal]

                                   ***Kinyilatkoztatás: jelen esszé-asszociáció montázsom elején

                                         a (sztár)építészek kinyilatkoztatásai kifejezést pejoratív értelem-

                                         ben használom. Marián Balázs fentebbi mondatában semmi ilyen

                                         roszalló mögöttes tartalom nincs, maga a szó nálam viszont nega-

                                          tív jelentéshordozójú. Kinyilatkoztatás helyett itt a ’tanítás’ vagy

                                          ’állítás/kijelentés értelme/tartalma’ szókapcsolatokat használtam

                                          volna, amennyiben én írtam volna azt amit ő. E kis kitérő talán ada-

                                          lék a jel, jelentés, értelmezés, leképezés „jeladó” és „jelfogadó” kö-

                                          zötti kapcsolatrendszer, „hatásmechanizmus”  bonyolultságának ér-

                                          zékeltetésére. „Nincs más eszme, mint ami a dolgokban van”.

                                         Zumthor eme állítása tartalmának igazolására vagy cáfolatára filo-

                                         zófiai rendszerek keletkeztek, épültek.

„A fentiek fényében a stílus és a viselkedés örökös és

elválaszthatatlan egymásra utaltságával kapcsolatban

azonban érdemes még Janáky Valamilyen és Nemvalamilyen

értekezésénél elidőzni. A szerző Zumthor

alkotói viselkedését a Nem –valamilyenséggel rokonítja,

egyúttal hozzáteszi: „ez nem stílus, hanem technika.”34 [20.sz.. 9. oldal]

„Valószínűleg éppen újszerűségük hiánya az, ami végül is időtlenné teszi a

tárgyunkat.Nincs az, ami elmúlhatna.” [20.sz.. 9. oldal]

„Az építészetnek a helyhez, a helyzethez való kötődése

azért is érdekes a tárgyunkban, mert bizonyos – elsőre

talán még jellegtelennek is ható - épületek éppen a

helyhez való viszonyulásuk révén válnak a természet

szerves részévé, és ezzel együtt valami furcsa,

meghatározhatatlan, időtlen jelleggel ruházódnak fel:

„egyszerűen csak ott állnak, nem fordítunk rá

különösebb figyelmet. Ugyanakkor teljesen lehetetlen

elképzelni nélkülük a helyet, ahol állnak.”39[Peter Zumthor]

A kontextus által létrehozott/létrejött hangulati

sajátosságok révén az épület képes ismerős helyzeteket

teremteni és személyes kötődést létrehozni, tehát

emlékeket felidézni és ezáltal szervesen beilleszkedni

folytonosan alakuló világunkba.” …”[20.sz.. 10. oldal]

„nekem is jólesik elgondolni, hogy házakat tervezek és

építek, melyekből az építési folyamat végén, mint

tervező visszahúzódom. Így hátrahagyok egy épületet,

mely önmaga... és megél személyes retorikám nélkül.”42Peter Zumthor [20.sz.. 11. oldal]

„maga a forma a legfőbb üzenetközvetítő.

„A tárgyak tartóssága a formájából fakad,

ezért a tárgyak értéke a formájából

ered” – ott ahol a forma, mint ahogy Fülep írja – „nem

külsőség: hanem a dolgok lényege.”44 [20.sz.. 11. oldal]

Fülep írásait régtől fogva szeretem, nem elsősorban az itt hivatkozott művészettörténeti, vagy építészeti tárgyú munkáiban leírtak miatt - ezekből csak részleteket olvastam - , hanem szociológiai tárgyú írásai  –   és különösen pl. az Ady Endre éjszakái c. visszaemlékezése – voltak nagy hatással rám.

Most a tárgyam szempontjából is jó látni, mennyire időt állóak - sokszor saját korán mennyire túlmutatóak - a gondolatai, és különösen azt, hogy szinte ugyanazt írja, amit Zumthor.

Világítótornyok, „biztos fogódzók” ők még akkor is, ha egy-két dologban esetleg tévednek (pl. Moravánszky Ákos idézi Gaudiról írott könyvében, hogy Fülep Lajos Lechner építészetét értékesebbnek tartotta, mint Gaudiét).

„Építészeti jelenségek, jelek

Az építészeti jelenség mindenkor és mindenhol túlmutat önmagán. Azon túl, hogy célszerű és hétköznapi igényeinket elégíti ki, a világról kulturális és civilizációs kódok révén feltárható üzeneteket is kommunikál.”[11. sz. irodalom]

„Viszont - egészíteném ki Eliade véleményét a saját szavaimmal - azon emberek számára is, akik esetleg nem igényelnek vallásos magyarázatot a világ dolgaival kapcsolatban, lehetséges a természet vagy a civilizáció jelenségeivel kapcsolatban megrendítő¹ élmény és ezt a művé-szet készíti elő számukra. Sőt a művészet a maga minőségeivel függetlenül a vallásos, vagy vallásosat nem igénylő magyarázatoktól alkalmas a világ kozmikus rendjének megrendítő élményével szembesíteni a szemlélőt.

Nos, ebben az értelemben szeretnénk néhány példa segítségével bemutatni azt a folyamatot, ahogyan az építészeti minőségekben a kozmikus rend mutatkozik meg. Ez a rend kánoni - a mindenkori/mindenholi kozmosz felfogásának megfelelően strukturált és feltárható elvek szerint rendezett - létező, s mint ilyen a hétköznapi ember profán nézőpontja feletti létező, amelynek megnyilatkozása intelligibilis térben és célszerűséggel értelmezhető. S amelynek megértése - függetlenül attól, hogy vallásos, vagy vallásos magyarázatokat nem igénylő értelmezéseket rendelünk-e mellé - szellemi erőfeszítéseket igényel.”    [11. sz. irodalom]

 

                                               Ahogy most írok úgy jönnek elő valahonnan a mélyről

                                               régen olvasott dolgok, nem kell a könyvespolchoz mennem,

                                               hogy keresgéljek, megnyitom az Internetet, beírom a Google

                                               keresőjébe, hogy „Öt érzék ezer muzsikája” és már ugrik is

                                               elő P.Dombi Erzsébet ezzel a címmel megjelent könyve.

                                               Lehet, hogy választott témámhoz csak távolról kötődik, és ha

                                               tudományos cikket írnék, akkor fegyelmeznem kellene magam

                                               és kordában kellene tartanom, összeszedettebbé kellene tennem

                                               gondolataimat, szelektálni képzettársaim között. De szerencsére

                                               ez nem tudományos cikk, így nyugodtan írhatok az „esszé” ele-

                                               jén idézett József Attila-i módszer szerint.

           

 

 

„L A SZINESZTÉZIA FOGALMA

„Csönd támad akkor, zöld-szinü csönd

csupa szétbomló gitárból ..."

{Gerardo Diego)

1. A FOGALOM ÉRTELMEZÉSE

Az érzékelés bonyolult folyamatában gyakran elö-

fordul, hogy az egyik érzékszerv körébe tartozó ér­-

zet mellé mintegy odalopakodik valamely más érzék­-

szervnek a sajátos benyomása is. Teljesen egészséges

emberrel is megtörténik, hogy zenehallgatás közben

színeket, képeket lát, esetleg illatokat érez. Máskor

meg csupán látnivaló kínálkozik, mégis hangokat

hallucinál hozzá, vagy ugyanakkor a látottak plaszti­-

káját is érzékeli. „

[P.Dombi Erzsébet:  Öt érzék ezer muzsikája. 9.oldal]

                                               Majd Terts István: A nyelvész szóra bírja a nyelvet c. könyve,

                                               Szabó T. Attila neve, Mario Pei: Szabálytalan nyelvtörténet-e

                                               (gimnazista korom egyik meghatározó olvasmányélménye,

                                               és ugyanígy Elisabeth Hering: Az írás rejtélye c. műve ), most

                                               beütöm a keresőbe Mario Pei nevét és könyvének címét és megle-

                                               pődve látom a találati listában Lénárd Sándor nevét:

                                               „Egy magyar idegenvezető Bábel tornyában.

                                               Lénárd Sándor írásai a nyelvekről. Siklós Péter és Terts István

                                               Szerkesztésében”

Ugyanígy ugrik be Lotman neve is , és rákeresve lám olyan  kincsre találok, mint a csatolt Irodalomjegyzék 21. számú

műve.

 

„4. Referálás

 

A referálás azt jelenti a jelelméletben és a jelentéstanban, hogy valamire, valamilyen külső létezőre (szövegen kívüli dologra) vonatkoztatunk, referálunk. Pontosabban arra referálnak a szavak jelentései.” Ezt példázza Eco …egyik története „azzal kapcsolatban, hogy mire is vonatkozik a referencia? Érdemes elgondolkodnunk ezeken.”:

 

„1. A Saint-Guinness-apátságot a XII. században építették. Az apátok azóta napról napra javítgatták ami elavult az épületen, de sosem építették át más formára. Így anyagát tekintve a mai apátságnak semmi köze a XII. századihoz, bár formára ugyanaz. Mi a fontosabb a referálás szempontjából: azonos anyag, azonos forma?

2. A Saint-Pouilly-apátságon soha senki nem végzett felújítási munkálatokat, így csak két romos fal maradt belőle. Mire referálunk, amikor Saint-Pouilly-t említjük? És Port Royal esetében, aminek még két fala sem maradt fenn, csak a hűlt helye, mégis turisták ezrei keresik fel?

3. Cognac apátság: William Randolph Hearst amerikai sajtómágnás a tökéletes épületet kereste, s Európában rátalált a Cognac apátságra. Megvette, a köveit beszámoztatta, lebontatta és az egészet eredeti formában újra felépítette a californiai Saint Simeonban. Ugyanarról az építményről van szó? Mi a fontosabb, a homolokalitás vagy a formai azonosság?

4. Az egyiptomi Királyok Völgyének néhány épülete az asszuáni gát építése miatt veszélybe került, ezért átszállíttatták máshova. Több joga volt-e ehhez az egyiptomi népnek, mint Hearstnek a saját Cognac kolostorához?”[21.sz.. 19. oldal]

„1. Jurij Lotman helye a szemiotikusok között

Valamikor 1983-ban két magyar szemiotikus, Hoppál Mihály és Király Gyula interjút készítettek az akkor már idős mesterrel, s ebben az interjúban a következőképpen vall a szemiotikáról, a szemiotika a nyel és a szöveg kapcsolatáról.

„Először is a nyelvről a szövegre terelődött a figyelem. A genfi iskola illetve az ortodox saussure-izmus, melynek hagyományait mi is folytattuk, úgy vélekedett, hogy a szöveg a nyelv automatikus terméke. És ami a szövegből nem fejthető meg pusztán a természetes nyelv ismeretében, az a véletlen jelenségek körébe tartozik, nem releváns, „nem mond semmit”. Eszerint tehát a nyelv az elsődleges stádium, a társadalomban adott jelenség- a szöveg pedig olyan csomag, amelybe a feladó jól becsomagolta a közlést, a címzett pedig felbontja, hogy a

közléshez hozzáférjen. Minket a szövegben csak az érdekelt, ami rendezett volt benne. Holott minél többet foglalkoztunk a kultúra történetével, annál világosabbá vált, hogy a szövegben a rendszeren kívüli jelenségek is fontosak. Sőt, arra is rá kellett jönnünk, hogy a kultúrán belül a szöveg előzi meg a nyelvet, és nem a nyelv a szöveget … Az elsődleges jelrendszerekben, vagyis a beszélt nyelvben a szöveg minden esetben szorosan kötődik az adott nyelvhez. A bo- nyolultabb, kiváltképp a művészi közlések szintjén viszont előbb van a szöveg, amely az éppenséggel most keletkező nyelven jön létre. Sőt, bizonyos fokig magában a szövegben van

„elrejtve” a nyelv újraalkotásának mechanizmusa.”

Milyen paradigmaváltásra utal Lotman a fenti szövegben? Emiatt nevezik egyébként az ő álláspontját posztstrukturalistának. Amikor Lotman egyre vehemensebben képviseli azt az álláspontot, hogy a kultúra szerepe kiemelkedő, akkor gyakran merít Levi-Strausstól és az antropológiából érveket. Az interakcióban való konstituálódás, a kultúra és a kommunikáció szerves kapcsolata a modern kultúraelmélet alapja. Így a kultúra kétféle arculatát mutathatja

felénk, aszerint, hogy a kétfajta kommunikációs rendszer - tranzakciós / interakciós – oszcillációja milyen fázisban van. Egyes kultúrák önmagukat szövegek meghatározott összegének minősítik, mások szabályok és normák gyűjteményének. Az elsőt a szövegek kultúrájának, a másikat a grammatikák kultúrájának nevezzük. A mitologikus orientáltságú kultúrák az első típusba sorolhatók, a norma-szövegek, „kód szövegek” hagyományozódnak egyik korszakról a másikra. „A kód- szöveg szövegnek tekinthető, nem a szöveg felépítéséhez szükséges elvont szabályok gyűjteménye, hanem szintagmatikusan felépülő egész, jelek

szerkesztett struktúrája.”7

 Ez a szöveg közleményátadás reproduktív. Ilyen például a proppi leírás a varázsmesék morfológiájáról. A szöveg második funkciója, hogy új jelentéseket hívjon életre. Az auto-kommunikációs folyamat kódként határozódik meg, mely szövegeket hoz létre. Amikor tehát a szövegek átörökítése során a kódok a külső szférából bekerülnek a kultúrába, mint autokommunikációs rendszerbe, módosítják azt, információval dúsítva a textust. Ezek a kódok a legkülönfélébb módokon azonosíthatók: ideológiák például, meghatározott jelrend-szerek, melyek újra és újra rendezik a szöveg olvasását.  A szemiotika tudományának a világ fenomenális voltáról és annak jelként való megmutatkozásáról többféle elképzelése van. Lotmannak felül kellett bírálnia korábbi nézeteit, mely szerint a nyelv csak olyan jelszerűség, amely a valóság leképezéséhez szükséges, és nem a valóság része maga is. Ha a kultúra

jelszerűség, amely a valóság leképezéséhez szükséges, és nem a valóság része maga is. Ha a kultúra analizálható szövegként , és Lotman kultúraelmélete ezt támasztja alá, akkor az egymásba kódolódó szövegek, már nem a világ egyes dolgait modellálják, hanem, azt a jelölőfolyamatot, amelynek eredményeként létrejöttek. A szöveg a valóság szemiotikai terrénuma lett, s ezzel a kérdés iránya is megváltozott, már nem a valóságfenomén kódok „

        6

 Hoppál Mihály – Király Gyula: A kultúra múltja: a jelene. Budapesti beszélgetés Jurij Lotman szemiotikussal

In.: Élet és irodalom 1984/45.7

7

 Rácz I. Péter: Szemiotikai intertextualitás. Lotman posztstrukturalizmusának kérdéséhez. In.: Kálmán C. György – Orbán Jolán: Irodalom, nyelv, kultúra. Jelenkor, 1998. 23.

[21.sz. 21. oldal]

 

’általi rekonstrukcióját kell elvégezni, hanem a kultúra mint viselkedés- és tevékenységforma létrejöttének a miértjeire kerül a hangsúly. Ez a megfogalmazás természetesen nem azt jelenti, hogy magát a valóságot konstituálnánk meg, hanem azt, hogy a szövegek maguk fenomenalizálják a valóságot és ennek termékét tekintjük önálló létezőnek.

Egy másik idézetben maghatározza a szemioszféra fogalmát: „A szöveg olyan szemiotikai tér, melyben a nyelvek egymással kölcsönhatásban állnak, infernálnak és hierarchikus önszerveződést tanúsítanak, akkor ez szemioszféraként, absztrakt térként is tárgyalható.”8

 

8 Rácz I. Péter: Szemiotikai intertextualitás. Lotman posztstrukturalizmusának kérdéséhez. In.: Kálmán C. György – Orbán Jolán: Irodalom, nyelv, kultúra. Jelenkor, 1998. 15.  [21.sz. 22. oldal]                                                                                                         

 

A képi fordulat

 

„3. Kép és érzékelés

Atekintetben is állást foglal mindkét iskola, hogy milyen kapcsolat létezik a kép és az érzékelés között. Boehm követői, köztük Beltig, a következőképpen vélekedik erről: „A kép nem az érzékelés eredménye vagy az adott médium terméke, hanem a szimbolizálás folyamatához tartozik, amelynek segítségével elsajátítjuk a világot.”(Belting 2006. 49)

Mitchell azonban máshová helyezi a hangsúlyt kép és érzékelés viszonyában: „A látással kapcsolatban ez esetben alapvető tény, hogy nem elsősorban a világ, hanem a másik ember megfigyelésére használjuk. A vizuális kultúra kutatásának kiindulópontjait ekkor a társadalmi, interszubjektív kapcsolatokban, a vizuális megismerés praktikáiban és a tudás elsajátításában (és ellentéteikben – a félreértésben, a mimikriben, a maszkban, a „gonosz szemben”) kellene keresnünk. A képek értelmezése kikerülne a kutatás centrumából és átadná helyét a képek hatását és autoritását érintő vizsgálatoknak.”11 Annyit meg kell jegyeznünk, hogy az autoritás egyúttal az autonómia elismerését is jelenti a chicagói iskola részéről.

4. Kép és szöveg

Gyökeresen mást mondanak kép és szöveg kapcsolatáról az ikonikus illetve a képi fordulat kutatói. Boehmék inkább vagylagosságban gondolkodnak, míg Mitchell inkább együttes jelenlétben.

A bázeli kutató követői szerint a kép nem rendelhető alá a nyelvnek. Vagyis ellentmondanak annak a tézisnek, miszerint minden megismerés nyelvfüggő. Sőt, ennek az ellenkezőjét vallják, hogy a képi gondolkodás megelőzi a nyelvit. „A gondolat folyómedre maga nem nyelvi természetű”. – írja Boehm már idézett tanulmányában, aki szerint a szavak tulajdonképpen megfagyott metaforák. A vele egy platformon levő Sauerländer pedig így fogalmaz: A műalkotás speciális sajátosságait kell tudatosítani a szöveg elidegenítő hatásaival szemben. (Sauerländer 2006. 123) Végső soron ki kell szélesíteni a logosz fogalmát, s ezzel megvalósul, hogy „a kép utat talál a tudás megalapozására szolgáló elmélet belső köreibe.” (Boehm 2006. 37)

A képi fordulat hirdetői is úgy vélik, hogy a vizualitás nem redukálható a nyelvre, és nem is magyarázható abból. De kép és szöveg viszonyáról azt állítják, hogy a kettő elválaszthatatlan egymástól. Mitchell ezt külön is hangsúlyozza az imagetext fogalmának bevezetésével. Álláspontjuk szerint világunkat és identitásunkat nemcsak leképezik, de alakítják is a képek. Sőt, egyre nagyobb szerepük van a valóság konstruálásában.” [21.sz. 24. oldal]

 

„Az igazságra való törekvés, a szellemi előrehaladás szempontjából a képeknek ugyanolyan rangjuk van, mint a nyelvnek, ugyanúgy részt vesznek a valóság kifejezésében. … A képekkel nincs tehát semmi baj. Baj csak ott van, ahol a képekkel visszaélnek: ha a képek az elnyomás és a butítás, a manipuláció és a szellemi szolgaság eszközeivé válnak, s ha politikai ideológiák vagy kereskedelmi marketing-stratégiák szolgálatába szegődnek - amire kétségkívül alkalmasabbak mint a szavak. […] (Assmann 2008. 190-191)” [21.sz. 26. oldal]

 

„A látás nyelve mint optikai kommunikáció, az egyik leghatékonyabb eszköz ahhoz, hogy újra létrehozza az ember és a tudás harmonikus egységét. […] A vizuális kommunikáció egyetemes és nemzetközi: nem ismeri a nyelv, a szókincs vagy a nyelvtan korlátait, egyaránt megérthetik írástudatlanok és művelt emberek.” [19.sz. irodalom 6. oldal]

„Egy adott vizuális kép befogadása egyúttal azt is jelenti, hogy a szemlélő szintetizálási folyamatban vesz részt. Az érzékelt kép tapasztalása egyúttal alkotó integrációs tevékenység. Lényeges ismérve, hogy az alakítóképesség szerves egésszé formálja a tapasztalatot. Ez a formaadás alapiskolája, ami viszont formátlan világunk zűrzavarában strukturális szempontból óriási jelentőségű. Ezért a képzőművészet, a látás nyelvének legmagasabb foka, felbecsülhetetlen értékű eszköze a nevelésnek..” [19.sz. irodalom 6. oldal] Biblia Pauperum

„Ez az új nyelv képessé teheti és teszi is az emberi érzékenységet arra, hogy eddig még soha fel nem ismert tér-idő viszonyokat fogjon fel.” [19.sz. irodalom 7. oldal]

Kepes e könyvét a Képi fordulat gondolkodóinak – fentebb idézett – megnyilatkozásai előtt mintegy 50 évvel, a második világháború idején adatta ki. Hangja, a jövőt illető derűlátása merőben elüt kései utódaitól

„Ma viszont a folyton változó világ társadalmi történéseinek dinamikája és az új perspektívák arra késztetnek bennünket, hogy a statikus ikonográfiát dinamikussal váltsuk fel.”                                           [19.sz. irodalom 8. oldal]

„A képalkotó képzet az eleven organizmus minden ismertetőjegyével rendelkezik. Erők kölcsönhatása, amely erők mindenkori terükben működnek, és e terek által meghatározottak.”[…]

„Az optikai erők és fiziológiai, valamint pszichológiai hatásaik szintén csupán mindenkori erőterükben nyerik el jelentőségüket. A külső optikai erők, amelyek a kép tapasztalati felfogásának fizikai alapját adják, és a belső erők, a környezeti hatások összesítésére törekvő dinamizmus , mindenkori vonatkozási rendszerükben hatnak. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a kívülről jövő benyomásokat az idegrendszer dolgozza fel. Ezért a külső és belső vonatkoztatási rendszer megkülönböztetése bizonyos fokig mesterséges, és csak az egyszerűség kedvéért alkalmazzuk, mert minden tapasztalás során a külső vonatkoztatási rendszer a belső részévé változik át” [19.sz. irodalom 10. oldal]

„A vizuális vonzás erői – pont, vonal, sík – optikai háttér előtt jelennek meg és optikai erőtérben hatnak. Az optikai mező a különböző vizuális egységek elválaszthatatlan háttereként vetődik a szem retinahártyájára.” [19.sz. irodalom 10. oldal]

„A méreteket és formákat szintén csak a háttérrel kölcsönhatásban tudjuk észlelni, sajátos optikai jellegük mindenkori vonatkoztatási környezetüktől függ.” [19.sz. irodalom 10. oldal]

„Éppen ezért az optikai térben nem létezhet abszolút színérték, tónus- vagy telítettségérték, sem pedig a nagyság, hosszúság és alak abszolút mértéke, mert minden vizuális egység csak optikai környezetéhez való dinamikus kölcsönviszonyában nyeri el egyedülálló, sajátságos megjelenési módját..”                             [19.sz. irodalom 11. oldal]

„A háromdimenziós mező

 

Miután a vizuális mezőnek nincsen rögzített határa, a szemlélő a dolgok helyét és kiterjedését – legyen szó tájról, utcai járókelőkről vagy valamilyen különálló tárgyról – csak saját térbeli helyzetéből kiindulva értelmezheti. A látott dolgok helyét, irányát és távolságát úgy állapíthatja meg, hogy önmagával vonatkozásba hozza. A fentet és a lentet, a jobbot és a balt, az elölt és a hátult olyan fizikai rendszerbe méri és rendezi bele, amelynek középpontjában saját teste áll, és amely megegyezik a tér fő irányaival. A szemlélő énközpontú, vízszintes és függőleges tengelyei jelentik tulajdonképpen azt a rejtett hátteret, amelyen az optikai különbségeket értelmezzük. Ha a szemlélő fejét, szemét, vagy testét mozgatja, azaz megváltoztatja helyzetét, és így a retinamezőt a természetes függőleges helyzethez képest elmozdítja, akkor most már az emberi test az új helyzetben a hozzá legközelebb álló tárgyakkal kapcsolatban játssza majd eredeti szerepét és a tér fő irányai továbbra is érvényben maradnak.” [19.sz. irodalom 12. oldal]***

                                               ***A modernitás utáni építészeti útkeresésekben (topológia) vol-

 tak olyan – az újat-keresés vágyától hajtott - törekvések, hogy ezeket  a viszonyítási rendszereket, alaptörvényeket (mint dogmatikus kötöttségeket) megszűntessék, hogy ne legyen fent és ne legyen lent, ne legyen érzékelhető milyen irányból hat a gravitácó, hogy ne érezzem mikor vagyok bent, vagy mikor vagyok kint a térből, hogy úgy érezzem egyszerre vagyok kint is bent is, egyszerre megyek  fölfelé egy szintet és mégis – mint egy térben megcsavart vízszintes nyolcas alakú Möbius szalagon – egy szinttel lejjebb kerülök.     

Elgondolható persze egy nem antropocentrikus világ(kép) - ahol mondjuk három nap süt az égen, és sokkal nagyobb, vagy sokkal kisebb a gravitáció, mint itt a földön - és az abban lakó értelmes lények építészete, térszemlélete, térérzékelése. De talán szimpatikusabb Kepes bizakodása, hogy az emberi léptéken messze túlnövő nagyvárosi térrendszerek hálójának bonyolult, dinamikus tér-idő viszonyai is felfoghatóvá tehetők az emberi érzékelés számára. Az már megint más kérdés, ha beteljesedne Clarke-nak: A város és a csillagok c. könyvben leírt víziója, amikor az emberi lények oda fejlődnek, hogy már csak mesterséges környezetben tudnak életben maradni, mert irtóznak a szabad természettől, a határtalanságtól (ld: Eisenman topografikus építményeit), de valószínűleg még ott sem lehetne a viszonyítási rendszereket elbizonytalanítani.

„Lao-ce például azt mondta: „Csak üressége folytán használható a hajó. A fal üres helye ablakul szolgál. Így mindenütt a nemlétező teszi hasznossá a dolgokat.” A Kelet ábrázolóművészete az üres tér jelentésének mélységes megértéséről tanúskodik. A kínai és japán festők csodálatra méltó bátorsággal hagynak nagy üres helyeket a képfelületen. A felületet egyenlőtlen, üres síkokra osztják, amelyek térbeli elrendezésükkel a néző szemét váltakozó sebességű mozgásra késztetik, hogy vonatkozások jöjjenek létre, így a felület lehető legnagyobb variálásával érik el az egységet.” [19.sz. irodalom 24. oldal]

„Az üres tér jelentőségét lassan az építészetben is megértik.” [19.sz. irodalom 25. oldal]

„…a vízen fodrozódó hullámok ritmikus mintáinak és visszatükröződéseinek mélyebb értelmük van. Nem tudunk betelni az optikai átváltozásokkal, amelyek minden változás ellenére is megőrzik alakjukat.” […]”Az érzékileg érzékelhető struktúrák a megfelelő emocionális és szellemi struktúrákra emlékeztetnek. A tapasztalás teljessé válik. Ahhoz, hogy ezen az átfogóbb területen egyensúlyt teremthessünk, tisztában kell lennünk a képélmény dinamikus alapjával és tér-idő viszonyával.” [19.sz. irodalom 35. oldal]

„Folyamatosság

Minden lineáris elemhez tartozik kinetikus tehetetlenségi nyomaték. Arra tendál, hogy ugyanabba az irányba és ugyanazzal a mozgással folytatódjon. Az egyenes vonalat gondolatban egyenes vonalként hosszabbítjuk meg, a görbe vonalat görbe, a hullámvonalat hullámvonalként. Ez a lineáris folytonosság hozzájárul a kép kialakításához azzal, hogy egyszerűen rendezett csoportokat alkot. Az egyik leghatékonyabb eszköze annak, hogy a heterogén elemeket összekapcsoljuk egymással, és így a képet annyi elemre redukáljuk, amennyit egyidejűleg világosan fel lehet fogni.” [19.sz. irodalom 41. oldal]

„Zártság

A térbeli rend és stabilitás erői az optikai egységeket zárt egésszé fogják össze. A néző a komplex optikai struktúra láttán a legnagyobb stabilitású formát keresi, vagy azt, amelyik a legvilágosabban válik el környezetétől.” [19.sz. irodalom 43. oldal]

„A fordított perspektíva

A régi kínai tanításoknak megfelelően a kínai és a japán mesterek a nyugatival homlokegyenest ellenkező módon alkalmazták a lineáris perspektívát. A párhuzamos vonalak az ő rendszerükben a szemlélőhöz közeledve tartanak össze. Megnyitják a teret, ahelyett, hogy lezárnák. A képi tér nem a tárgyak helyzetének természettudományos, optikai diagramja, hanem a tapasztalás közege, eszköze, aktív kétdimenziós panoráma a képet átélő szemlélő számára. Ugyanez a felfogás jelenik meg sok kora európai képen is.” [19.sz. irodalom 83. oldal]

 

Regionalizmus, Frampton.

Piliscsaba, Csenger, Makovecz,

A 4-es Metró állomásai

és a felcsúti stadion.

 

Simon Mariann: Kötöttségek és kötődések. Identitáskeresés a hazai építészetben 1968-72. c cikkében (10.sz. irodalom) Makovecz Imre 1964-es útkereséséről ír (Makovecz népi és szecessziós hatásokat tükröző vendéglátóipari épületeiről, és  - hajlamának megfelelő - „antropomorf irányban” az építészet alapelemeit  az emberi mozgásokban megtalálni vélő tanulmányairól, a test és a lélek a tér és az idő megértésének irányában végzett stúdiumairól, melyek azután építészeti-téralakítási elveiben, és íves szerkezeti formák megtestesüléseiként jelennek meg későbbi épületein).          

Makovecz nem tartozik az általam kedvelt építészek közé. De Simonn Mariann cikke kicsit árnyalja a róla bennem a sevillai világkiállítás és a Lepkeház körüli vita során kialakult képet.

Tetszik, hogy a fenti épületeiért kapott Ybl-díj után az őt kérdező újságírónak, aki a kérdésével a választ is  interjúalanya szájába kívánta adni, miszerint ugye épületeinek formáit  a népi építészet formakincse ihlette:  azt válaszolta, hogy bár nagy segítségére volt azok tanulmányozása, de példaképe  Frank Lloyd Wright, és az  általa képviselt organikus építészet eszméje van rá nagy hatással. „Az épület felölt valamilyen karaktert egyrészt a környezetéből, másrészt a belső tartalmából, harmadrészt pedig rendkívül kis mértékben belőlem.”

A népi-urbánus (a nyugatosok korának irodalmi életéből, szellemi mozgalmaiból táplálkozó „eredendő bűn” vagy átok) ellentét a hetvenes években még csak csírájában volt meg a magyar építészek között.  A sevillai világkiállítás magyar pavilonjának tervezésekor azonban már teljes erővel föllángolt a vita. A népiek a Lepkeházat dühödten támadták, méltatlannak találták arra, hogy az ország egy ilyen épülettel képviseltesse magát a világ előtt. A vitában Janáky az organikusokat egy törzsi közösséghez hasonlította, mire Ekler és Makovecz mélyen megsértődtek. Érdekes viszont, hogy Csoóri Sándor, aki pedig a nemzetiekhez tartozott, szép költői képben és írásban: gondolatpillangóknak nevezve a lepkéket védte a lepkeház tervezőjét..98-ban  az az építőipari cég, ahol műszaki előkészítőként dolgoztam megpályázta a piliscsabai katolikus egyetem központi épületének és nagy előadójának  kivitelezési munkáját. Műszaki előkészítőként közelről tanulmányozhattam és szörnyülködhettem a nagy előadó  hengeres kúpos elemekből összerakott vasbeton ágasfáin, a középkori páncélsisakos férfifejet formázó  nagyelőadó-kupolán, és annak fémlemezfedése épületszerkezeti csomópontjain (az izlésbeli ellenérzések mellett persze nem elhanyagolható módon azért is, mert egyösszegű vállalási árral kellett pályáznunk, és az én feladatom volt a terv mennyiségeinek átszámolása és összevetése a  kapott tervezői költségvetési kiírás mennyiségi adataival, ami ilyen térformák mellett nem volt túl egyszerű dolog.) A pályázatot nem mi nyertük, de mivel cégünknek több más épülete is épült Piliscsabán így láthattam a háromnegyed-kész nagy előadót. Ferde vasbeton korinthuszi oszlopaival, vasbeton ágasfáival, színházi díszlet gomolyfelhőket idéző terem-mennyezet burkoló elemeivel eléggé félelmetes látvány volt.

2004-ben biciklitúrán voltam Szabolcsban. Csengerben a főutcán sorjázó , tornyos, tornácos, könyökfás Makovecz tanítványok tervezte házak - úgy együtt - zavaró, nyugtalanító „egyöntetű-összevisszaságban” egy sohasem volt  város térfalait  imitálva  a messzi-messzi de mégiscsak huszadik századi magyar kisvárosban. Viszont ettől az erőszakolt zűrzavartól megnyugtató távolságban, a középkori vörös-fekete téglás égbenyúló templomtorony szomszédságában felépült - Makovecz tervezte – új templom a helyén volt, szép kölcsönhatásban békésen, hallgatagon álltak egymás közelségében.

A mi sajátos népi-urbánus és egyéb – ennél sokkal komolyabb következményekkel járó ketté, illetve most már három felé osztó –  ellentéteink közegében - itt és most - a felcsúti stadion építészeti minőségéről nem érdemes beszélni. Ez oda lett építve, és kész. Belefér az egész falu. A menekülő utak és az ülőhelyek fölötti térlefedés mindenütt éghető fa szerkezetű.

 

A Metró-állomásokról viszont annál inkább lehetne.

Egy-két benyomás:

Katedrálisok: a magasban egymást szögben keresztező, és egymás fölött több szinten lévő hatalmas – egyenes vagy ívelt – vasbeton gerendák által tagolt és összekötött tér az egyik helyen jobban a másik helyen kevésbé ragad, vonz föl a magasba (ahol jobban: az a Kálvin tér, ahol kevésbé az a Gellért tér). A Móricz Zsigmond körtér alatti vágánycsarnok térarányaival, derékszögben futó gerendáival, mennyezetének sejtelmes sötétkék megvilágításával – nem tudom miért – egyiptomi sziklatemplomokra emlékeztet, pedig sosem jártam Egyiptomban.

Különös hatású az Újbuda-Központ megálló gyűrt alufólia lenyomatok formáját utánzó beton álmennyezeti elemeinek kékeszöld-azúrkék tengerfényt idéző súrolt – az elemek textúrájával  modulált –fénye.

Cseh Tamás árva, leeresztett gitárját maga mellett tartó, embermagasságúnál kisebb bronzalakja az ívelt mészkő, delfin figurás oldalfalú Gellért-téri metró állomás lépcsőfeljárójának  középtengelyében. Ja és mindezekhez együtthatóként az emberek, akik csak azért szállnak ki egy-egy megállóban, hogy megnézzék azt.

A Rákóczi téri megállóban a megnyitás óta nem jártam – építés közben láttam –, megnézném a napkútjait, milyenek. Nem jutottam még el a Köztársaság téri és a Keleti pályaudvari megállóhoz sem.***

***természetesen ezek az el nem jutások az esszé megírásának idejére érvényesek.

A megalkotott objektum és környezete között létrejövő kölcsönhatásokról:

 

Térkompozícióból az egyik feladatunk egy választott zene általunk meghatározott részének átültetése volt egy 10*10*10 cm-es kockába. Az egyik választható zene a Boleró, a másik Wágner Viharlovasok-ja, a harmadik pedig az AC/DC együttes Vihar című száma volt. A tankör körülbelül egyenlő arányban választotta a három zene valamelyikét. Én az AC/DC számot választottam. Következő hétre kellett elkészítenünk a kompozíciónkat. A makett mellé egy rajzot is kellett csinálnunk. A rajzon nem a térbeli modell ábrázolása volt a feladat, hanem a választott adott időtartamú zenét kellett lerajzolnunk. 10-10 bemutató jutott egy-egy zenére.

A választott zeném körülbelül felét tudtam belesűríteni az adott térrészbe.

Makettem alapja egy fél coll vastag lambéria darab volt, ebbe – a zene kemény mennydörgésszerű alapütemére – néhány százas és pár darab 65-ös szöget vertem. A százas szögek itt-ott megrepesztették, szinte szétfeszítették a fát. A deszkadarab oldalára közepes lyukú acél rostaszövetből (kb. 6*6 mm-es osztású volt 1 mm vtg, acélszálakból) U-alakú, tíz cm magas karámot szögeltem. A zene keményebb cikkanásait a szögek közt  kissé ferdén vagy vízszintesen átvezetett acélkék villanású lombfűrészpengékkel érzékeltettem, a nyugtalanítóan lágy először halkan majd egyre hangosabban szóló ismétlődő futamokat pedig egyiptomi hieroglifákhoz, vagy arab betűkhöz hasonlóan formázott rézdrótokkal. A dróthálóra egy áramkör vezérelte ledsort  kötöztem, áramforrásként pedig egy ceruzaelemet. A vízfestmény-rajzomon is futamszerű kalligrafikus valamik emelkedtek és süllyedtek, hullámzottak. Eljött a bemutatás napja. Amikor sorra kerültem és felhangzott a zeném: kértem kapcsolják le a villanyt, a sötétségben áramot adtam a ledeknek és ott villogott, dübörgött a kis ketrecszínpad az asztalon. Frenetikus volt a hatás. Én ugyan szabadkoztam, hogy ez a ledes dolog, meg a sötétség ez ócska trükk volt a részemről, de azért jó érzés volt látni, hogy mindenkinek tetszett.

Elemezhetjük a hatás, a hatásmechanizmus összetevőit:

Első összetevő: mindannyian ismertük a feladatot, a tervezési programot.,

Második összetevő: a mű elválaszthatatlan részeként szólt a zene.

Harmadik összetevő: a makett elemei sikeresen testesítették meg a zene elementáris vadságát, cikkanó gitárszólóit és lágy futamait.

Negyedik összetevő: az ütemesen villódzó fény, a fényben felvillanó szegek, pengék, rézdrótok és drótháló, valamint a sötétség, mint manipuláció.

 

Nyiss nekem tért:

 

Moravánszky Ákos ezen a címen tartott előadásának alapmotívuma a tér szavunk és négy budapesti tér volt. Ezek:

­•Az Oktogon és ellentere, az előadó kifejezésével egy budapesti heterotópia, a másság, a        •megvalósult utópia, a megállított ídő tere a Wekerle telepi Kós Károly tér,

      •a harmadik a Köztársaság tér,

      •a negyedik pedig a Nyugati pályaudvar előtti tér volt.

Az Oktogon a XIX. század végének nagyvárosi tere, fényeivel, alatta Európa első kéregvasútjával,  szimmetrikusságával, amely azonban nem szimmetria, már csak a földalatti megállók elhelyezkedése, vagy a forgalom eltérő sűrűsödései miatt sem, a térfalból nyíló – térhez kapcsolódó, feltáruló belső térszövet-bővületeivel.

 

A Köztársaság tér az 1937-es aranykorával, a Molnár Farkas és mások által tervezett OTI bérházakkal, amelyeket az utca szintjén egy földszintes  épületsáv köt össze, a modernitás, a határtalan felé megnyíló – szép új világot remélő – tér 1956 emlékével. Ma Mándy Iván tere. Mozdulatlan, belesüppedt az időbe. Egyetlen élőnek tűnő helye Zámbó Jimmy rajongóinak klubja.

 

A Nyugati tere, a szétfolyó tér, a nem tér, nem hely, az átmeneti tér, a graffiti tér, az eltérített tér

(pl. a gördeszkázók az Erzsébet-téri volt buszpályaudvar mellett).

Beszélt a kognitív – a tudatunkban a városunkból látott – térképekről,

                                               amit az egyén helyzete,

                                                    látásmódja,

                                                    szociális szituációja befolyásol,

                                                    és állandóan változhat, alakul.

Beszélt a lakóparkokról, mint térgyarmatosításokról,

                                                    arról, hogy nincs közük az igazi városi közeghez,

                                                    annak mindennapjaihoz.

Hogy tárjuk föl együtt – tervezők, üzemeltetők, használók – a terek potenciálját.

Hogy nem az építész (várostervező) az egyetlen térfelelős,

de mondott három szót, aminél pontosabban nem lehet kifejezni (megváltoztatva a megváltoztatandókat) az építészet hatásmechanizmusát:

                                                                        Konkrét,

                                                            Tervezett

                                          és  Megélt        tér

 

„Mérni a mérhetetlent”:

Hajnóczi Gyula — Vallum és Intervallum c. könyvében ismertetett, általa kidolgozott— módszerével számolható — a kapott eredmények alapján pedig bemutatható és összehasonlítható — az egyes épülettípusok térisége, különbség tehető egyazon épülettípus (pl. templom) különböző korokban — az adott korszak építéstechnológiájának, szerkezeti tudásának megfelelően más-más szerkezettel — megépült objektumainak tériségében.

Segítségével ábrázolható az építmény és környezete, valamint az épület egyes tereinek, szerkezeti elemeinek, falközeinek, térrészeinek kölcsönhatása, a tér áramlása, sűrűsödése, nyugalma,

azaz: mérhető lesz a mérhetetlen.

Természetesen a módszerrel nem lehet kimutatni a vizsgált épület esztétikai minőségét, értékét; valamiféle összehasonlítást lehetővé tevő számsort azonban mindenképpen kapunk, ha egyazon épülettípus (mondjuk iskola) – a köz által egyazon időszakban jónak és rossznak tartott, és ugyancsak azonos időpontban épült – épületeire végezzük el a vizsgálatot.

 

Két Hajnóczi Gyulától vett idézettel zárom:

 

"Az építészeti térszervezés tehát az épület tárgyi és téri összetevőinek, belső tereinek , az általuk meghatározott külső téri világnak, valamint a kettő kapcsolódásmódjának mennyiségi és minőségi értelmű strukturálódása." [18.sz.]

 

"Ismeretes, hogy nemcsak a természetes fény a maga változandóságával, hanem a mesterséges megvilágítás is milyen nagy mértékben befolyásolja a térérzékelést. Az utóbbi pl. olyannyira, hogy >>tériségteremtő<< is lehet, efemer tereket hoz létre. Az is igaz, hogy teljesen sötét helyiségben mozogva, lépteim kopogásának nesze és visszhangja, valamiféle légáramlat, előrenyúló kezem tapintáskészültsége, az orromat megcsapó illat vagy szag stb. igazít el a bizonytalanságban, tehát összes érzékszervem érdekelt a térérzékelésben. A térérzékelés elsődleges feltétele mégis a formalátás képessége."..."Úgyhogy a tér és a fény sokszor megvizsgált viszonya mellé a tér és az árnyék összefüggésének a gondolatát fűzzük. Paradoxonként azt állítjuk, hogy az építészeti tér nem más, mint mesterséges és állandósult eszközökkel létrehozott árnyék: >>objektivált umbra<<.

Témakezelésünk tudatosan leegyszerűsített szándékát árulja el a térviszonylatok,

términőségek bemutatott láttatása: a javasolt diagrammok rokonságban

vannak az ábrázolómértan egy kezdetlegesen végrehajtott

>>árnyékszerkesztésének<< rajzos képleteivel. Ezeknek a részlethatásoknak

a sommájából kerekedik ki a >>nagy árnyék<<, a spacium térszerkezete." [18.sz.]

 

 

 

                                                           Irodalomjegyzék

 

1.                  Edmund Husserl: A filozófia, mint szigorú tuomány.

2.                  Berta Erzsébet: „Architecture parlante” és/vagy „Writing architecture”                                  (ME online)

3.                  Jacques Derrida: Grammatológia (Első rész)

4.                  Szalai András: Az építészeti kritikáról. (Gondolattöredékek alcímmel)

5.                  Arisztotelesz – a gondolkodás alapelve (forrás: Blogol.hu 2012.01.10. Arisz-

                  totelész tételei  magyarul – névtelen szerző által – a blogra feltöltve).

6.                  www.ektf.hu/hefoppalyazat/pszielmal/az_szlels_fogalam_s_funkcii.html

Az észlelés fogalma és funkciói.

7.                  Klein Rudolf: Tudományfilozófiai modellek alkalmazása az építészetelméletben  (letunk_1987.01_06_klein_rudolf.pdf)

8.                  Moravánszky Ákos előadása: „…nyiss nekem tért”?                                             (2011.február 18.Budapest, Semmelweis Egyetem)

9.                  Építészettörténészek és műemlékkutatók konferenciája Szentkirályi Zoltán

emlékére (Absztrakt füzet 2014. február 6-7.)

10.              Simon Mariann: Kötöttségek és kötődések.

                                       Identitáskeresés a hazai építészetben 1968-1972.

11.              Sólymos Sándor: A szent és profán szimbolikája az építészetben.

                                       Fizikai és metafizikai üzenet-rétegek építészeti jelekben

12.              Kenneth Frampton: Kritikai regionalizmus: az ellenállás építészetének

                                       hat pontja

13.              Bun Zoltán:        Az elmélet és tervezés-módszertan változása a dekonstrukciótól

                                       a topografikus gondolkodás felé az ezredforduló építészetében.

                                      (Doktori értekezés, BME 2011)

14.              Üveges Gábor:    Új párhuzamok az építészeti és képzőművészeti formaalko-

                                       tásban , Architektonikus gondolkodás síkon és térben, forma

                                       és térszervezés két és három dimenzióban.

                                       (P.h.d. értekezés 2007)

15.      Klobusovszki Péter: Érzéki rend.

                                       Kortárs német-svájci építészet

                                       BME 2008

16.      Szalai András:     Poézis és forma.

                                       Értekezés az építészetről Janáky István írásainak tükrében.

                                       (Doktori értekezés MOME Dla 2010)

17.      Rejka  Erika:       A kerámia terei.

                                       (Doktori dolgozat MOME 2012)

18.      Hajnóczi Gyula:  Vallum és Intervallum.

19.      Kepes György:   A látás nyelve.    

20.      Marián Balázs:   Metamorfózis – eredet és rárakódás

                                       v/ Időtlen építészet (MOME 2011)

21.                                                                      Bevezetés a szemiotikába (2009/2010 őszi félév)    

Szemináriumvezető: Dr. Andok Mónika

 

Budapest, 2014.04.26.                                                         

                                                                                                          László Domokos

                                                                                                                M3216C