Hát ismerj meg!

Még elutazásunk előtt történt - a tavaszi szünet után -, hogy Hanna hazatértekor rögtön a szokásos energiájával belekezdett az aznap vele történt legfontosabb dolog elmesélésébe.

"- Először szépen kértem Andrist, hogy keljen föl a székemről. 

De Andris meg sem mozdult. Szerelmes a padtársamba és azzal beszélgetett,

ügyet sem vetett rám. Ekkor már kicsit hangosabban kértem. Aztán, hogy semmi válasz: harmadjára is kértem, akkor már durvábban, és mivel akkor sem mozdult: kicsit kihúztam alóla a széket, de úgy, hogy a kezemet ott tartottam, nehogy a földre essen. Mégis leesett, kicsit beverte a fejét és sírt.

Nem sokkal utána bejött Ágitus Pitecusz (valahogy így becézik az egyáltalán nem kedves irodalom és történelem tanárnőjüket, aki ráadásul még osztályfőnökük is).

A szomszéd padsorból Misi egyből jelentkezett és beárult, hogy mit műveltem Andrissal. Ágitus Pitecus rögtön beírt egy intőt."

- Miért nem mondtad el az előzményeket?- kérdezem.

- Mert akkor kaptam volna még egyet.- mondja erre már kicsit lecsillapodva.

- Hogy hogy?, ilyenkor meg sem hallgatja Ágitus  a másik felet? - kérdezem.

- Nem.

Tudod mit, mond azt holnap az árulkodó gyereknek: Petzer.

- Az mit jelent?

- Árulkodó, és németül van, biztosan nem fogja érteni.

- Érteni fogja, mert németes.

- Azért csak mondjad neki.

...

Ebben maradtunk. Másnap kérdezem, hogy elmondtad Misinek?

- Igen, de nem értette.

De nem ez a pár mondat az, amit érdemes megörökíteni, hanem

az az egy, amit pár héttel később itt Muggiában mondott az esetről a nagyanyjának.

(Május elsejét kihasználva egy pár napra eljött a szüleivel Muggiába).

Elmesélte, hogy utána Ágitus Pitecus azt mondta neki:

- Hanna, csalódtam benned, nem ilyennek ismertelek..

Mire én azt feleltem gondolatban - meséli a gyerek -

- Hát ismerj meg!

Sajnos én pont nem voltam ott, amikor ezt mesélte.