Torzulások

Hogy mennyire torzulhat az emlékezet ...vagy ha vigasztalni akarja magát az ember, akkor azt mondja erre: a képzelete szabad madár, nem korlátozhatja azt énjének csúfabb oldala; azok az általa elkövetett dolgok, amelyek emlékét elfolytja, mert nehéz szembenézni és szembesülni önmagunkkal...............................................................................................................................................na ez önostorozó bevezető után semmi leleplezés nem következik: az egész csak illusztrálja a bejegyzés első félmondatának igazságát.

A Kenének 2020 júniusában írt levélbeli történet szülője a képzelet(em), persze az a Bradbury-tól olvasottak leképeződése valahol ott bent. 

Köszönöm szépen a verset. A Marsbéli krónikákat én is körülbelül akkortájt olvastam, amikor Te. Sajnos nincs meg és az Internetről sem tudtam eddig letölteni.

Az nekem is olyan volt, olyan borzongató, de olyan "száll a világ lepkeszárnyon" borzongás.

Egy történet él  bennem különösen, valamiért a Marsbéli krónikákhoz kapcsolom, de nem is biztos hogy onnan van. Bradbury igazi költő,

a prózája is vers, akárcsak Rimbaudé. Látod erre a versre nem is emlékszem., csak úgy a könyv egészére.

A történet.:

Úgy rémlik az a címe, hogy Hang az éjszakában. Valami katasztrófa következtében egy férfi egyedül marad a bolygón, legalábbis azt hiszi, hogy egyedül maradt.

Egyetlen kapcsolata a külvilággal a rádió adó-vevője, mert abban még maradt valami élet. Éjszakánként csavargatja a gombokat, hátha megszólal, de egyre csak az élettelen zúgást hallja, aztán egyszer csak mégis emberi hang szól az éterből. Egy nő hangja. A nő a bolygó túlsó oldalán maradt. nagyon messze vannak egymástól, de ezentúl minden éjszaka, az éjszakának ugyanebben az órájában egymásra találnak és beszélgetnek, beszélgetnek, ameddig el nem halkul az adás; mindketten türelmetlenül várják a másnap éjszakát, hogy újra hallhassák egymás hangját. Talán egy év múlva megérkezik a mentőűrhajó. Először a nőért mennek el, aztán a férfiért szállnak le.

Kérik szálljon be az űrhajóba, hogy hazavihessék a Földre. "Van itt egy másik ember is, egy nő"- mondja a férfi, érte is el kell menni.

"Már elmentünk érte."- felelik. És ekkor megjelenik az űrhajó ajtajában a nő. A férfi ránéz és - senki sem érti miért - azt mondja: ő inkább a bolygón marad. Pedig a nő szép volt, és a hangja az éjszakában, az egyedüli hang a halott világban...

A Bercsényi utcai koleszban 72-73 ban több könyv is vándorolt szobáról -szobára:

A Száll a kakukk fészkére, A Mester és Margarita és Bradbury Marsbéli krónikák-ja.

Onnan én így őriztem meg az egyik novella történéseit. Huszonhét-huszonnyolc évig így tároltam.

A levélben Kenének leírtam. Fél évvel a fenti levél után Klári megvette nekem Bradbury könyvét.

Mohón olvasni kezdtem.

És ott volt az eredeti novella, a 2005. December. A néma városok.:

És a történet férfi szereplője egy pillanatra még feltűnik a következő novellában:

2026. Árilis. A hosszú évek címűben:

Így nagyjából a "megtartó szép emlékezetem" az eredeti könyvből csak annyit őrzött meg, hogy a férfi a Marson maradt, de az se pontosan úgy, ahogyan Bradbury megírta.